Szerbiai jutalomutazás


 

Líceumunk diákjaiként a Gloria viktis nevű Kárpát medencei történelmi vetélkedőn vettünk részt tavaly ősszel és a sikeres részvét, a dobogós második hely, Szerbiai kirándulással lett jutalmazva. A győztes csapat tagjai Bakos Alexandra, Erbach Viola és jó magam Kacsó Krisztina, felkészítő tanár Szabó György és Kovács András.

Február 29-én utaztunk Budapestre, ahol a Rubin hotel volt a szálláshelyünk. Csütörtök reggel indultunk a pápai, miskolci, gödöllői csapatok társaságában a Röszke – Horgos államhatárhoz.

Szerbiában az első megállónk  Szabadka volt, ahol betekintést nyertünk a városháza dísztermébe, a múzeum bicikli-kiállítására, a Népkörbe, illetve a már nem működő, de gyönyörű zsinagógába. Ebédre már Magyarkanizsán került sor. Városnézés után, a 1944-es áldozatokra emlékeztünk, ahol tanáraink rótták le tiszteletüket koszorúzással. Az idő hiányában Zentán csak áthaladva értünk Óbecsére, ahol a „Villában „voltunk elszállásolva. Itt a helyi csapat is csatlakozott.

Március másodikán, pénteken utunk a Csonthalomhoz vezetett. Itt szintén az 1848 és 1944-es vérengzésekre emlékeztünk, majd robogtunk tovább Temerinbe, ahol érdekfeszítő felvilágosítást kaptunk a Vajdasági magyarság helyzetéről, Szerbia Európai Uniós csatlakozása felől Csorba Béla és Ágoston András előadásában. A pénteki napunk fénypontja a Bácsi vár volt, ahová épp naplementekor érkeztünk. Gyönyörű képek készültek a nap lemenő sugarai által megvilágított romos falak között. Újvidéken az Agopé kiadónál voltunk vendégségbe, ahol a délvidéki Ferences Rend tagja, Harmath Károly atya tartott előadást. Ezt követően szintén megemlékezésre került sor a 44-es eseményekről, amelyen a délvidék egyik legkiválóbb történésze Matuska bácsi tartott rövid történelem órát, mely mindenkit elgondolkodtatott és megragadott. Több könyvet írt már az emlékezésről. Elmondta, hogy állt ki, mint magyar és hogyan kiállnunk, mint magyar idegen elnyomás és hatalom ellen. Estére értünk a Pétervaradi erődbe, ahonnan valóban mesébe illő látkép tárult elénk.  Viszonylag későn értünk Székelykevére, ahol a falusi turizmus igen elterjedt és mi is részesei lehttünk vendégként. Megismerve a családi szokásokat, a szerb ételeket. Tudnunk kell azt, hogy Székelykeve a legdélibb a magyar település, sőt mi több már a magyar trópusok része ugyanis a 44 szélességi fok alatt található.

Másnap reggel látogatást tettünk a helyi iskolába és a közép szerb állam utolsó fővárosába a Szendrői várba, amely páratlan vízi vár. Meglepetésünkre egy Duna parti vendéglőbe került sor az ebédre, mely után a Hunyadi torony meghódítása következett. Kirándulásunk betetőzéseként Nándorfehérvárt foglaltuk el, ahol a magyar himnusz eléneklésével emlékeztünk a kereszténység pajzsát viselő Magyar Államról és 1956-ról.

Az utolsó napunk Nagybecskeren kezdődött szentmisével, majd szeretetvendégséggel folytatódott. Itt látogatást tettünk a püspökségre és a magyar cserkészet megalakulásának helyszínére. Nagy nehézségek árán, Eleméren tiszteletünk róttuk le Kiss Ernő tábornok nyughelyénél. Utolsó megállónk Óbecse volt, ahol elbúcsúztunk egymástól és a Panoráma étteremben töltöttük el az utolsó ebédünket.

Rendkívül nagy tudású és vicces idegenvezetőnk Lados Béla, aki a budapesti Szent Margit Gimnázium történelem földrajz tanára kalauzolt bennünket Szerbiában. Különös volt, hogy az Ő szavaival éljek „mi térhajlítással haladtunk, az egyik várost odahajtottuk a másik városhoz a térképen” de ennek ellenére is mindig, mindenhonnan késésben voltunk.

Nem csak élménytelt, de tartalmas, tudásunkat bővítő utazás volt. Beigazolódott, hogy a tanulás és a tudás kamatozik és elnyeri jutalmát.

 Kacsó Krisztina, 3. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük