Hagyományok és népszokások mint nemzeti öntudatunk alappillérei
Kézműves tevékenységek Mezőváriban

A nevem Muzsalyi Judit. 2003. július 10.-én születtem Mezőváriban, ahol jelenleg is élek. Édesapám, Muzsalyi Sándor, mezőgazdasági munkás. Édesanyám, Muzsalyi Judit, szakácsnő. Testvérem, Muzsalyi Sándor, a Mezővári II. Rákóczi Ferenc Középiskola 3. osztályos tanulója. Isten kegyelméből már kétszer is részesülhettem a Nyilas Misi Ösztöndíjban. Hálás vagyok Önöknek, hogy idén újra adott a lehetőség a pályázásra.
A mai modern világban a hagyományok és népszokások egyre inkább elhalványulóban vannak. Ennek okán örömmel tölt el az, hogy a családomban és a közeli ismerőseim körében is vannak olyanok, akik mai napig foglalkoznak a néphagyományokkal.
A mi családunk nagy család. Habár szüleimnek csak egy-egy testvérük van, az anyai nagyanyám hét lánytestvérrel büszkélkedhet. Sokszor mesélte, hogy ők már gyerekekként is munkára kényszerültek. Legtöbbször a dohányültetvényeken dolgoztak, ami hozzájuk mérve igencsak megterhelő volt. Nagyon korán kellett felkelniük, általában hajnali 3 óra környékén. Miután leszedték a dohányleveleket, szekérre rakták, amit a kolhoz tanyájára vittek. Itt a dohányleveleket pórékba fűzték, majd kiszárították. Miután a dohány megszáradt este akár 10-11 óráig a tanyán voltak, hogy a leveleket kisimítsák. A már száraz, elkészült leveleket kb. 25-30 kilógrammos bálákba rakták, amit leadtak a beregszászi dohánygyárba. A munka alatt sokat beszélgettek, énekeltek, vagy éppen különféle történeteket meséltek, ami következtében megvolt a jókedv a dolgozás alatt is.
Régebben még az is szokás volt, hogy a fiatal lányok megtanultak édesanyjuktól, vagy nagyanyjuktól varrni, hímezni, horgolni, vagy esetleg még kötni is. A magyarok jellegzetes kézimunkája a hímzés, amelyet én magam is elsajátítottam még az alsóbb osztályokban. Az én szívemhez legközelebb a keresztszemes hímzés áll. Noha nem ez volt az első amit elsajátítottam, a legtöbb munkámat ezzel a technikával készítettem és készítem. Legutóbbi munkámat édesanyám születésnapjára csináltam, ami egy régi magyar áldás szövegét tartalmazza. Osztálytársaim közül csupán én foglalkozok hímzéssel és különféle kézimunkákkal. Ez elég elszomorító számomra, mivel ha már most ilyen kevesen foglalkoznak ezekkel a gyönyörű népszokásokkal, akkor valószínűleg a későbbiekben még kevesebben fognak figyelmet fordítani a hagyományőrzésre.
Minden kézimunkát nagymamám tanított meg. A családban leginkább ő foglalkozik ilyenekkel. Kislányként csodálkozva figyeltem, hogy hogyan lehet ilyen ügyes keze, hogyan tud ilyen szépeket alkotni. Miközben dolgozott az éppen aktuális munkáján mindig megkértem, hogy meséljen nekem. Nagy örömmel tette, én pedig mindig odafigyeltem arra, amit mondott. Ha már nem tudott mit mesélni, akkor azt mondta, hogy rajtam a sor, most meséljek én. Ilyekor általában elmondtam neki egy magyar népmesét. Mikor sikeresen elmondtam neki egy-egy népmesét, akkor láttam rajta, hogy nagyon örül neki, ami engem is jobb kedvre derített.
A falunkban sok különböző népi hagyományt folytatnak. Ilyen lehet a horgolás, amely egy igen bonyolult folyamat. Akik nem tudnak horgolni, azok el sem tudják képzelni, hogy milyen nehéz munka is ez valójában. Ha csak nézzük, akkor könnyűnek látszik, de amikor kezünkbe kell venni és el kell kezdeni a munkát, akkor látjuk csak be, hogy milyen nehéz is igazából, amíg el nem sajátítjuk a folyamatot. Nagyjából tíz éves lehettem, amikor először megkértem mamát, hogy tanítson meg horgolni. Ekkor leültünk és elmagyarázta az alapokat. Ilyen, hogy a bal mutatóujjunkra fel kell tekerni egy adag pamutot, amelyet a horgolótűhöz viszonyítva feszesen kell tartanunk. A horgolás először nem igazán sikerült, de kitartó gyakorlás gyümölcseként ma már szépen tudok horgolni.
Mezővári egyik ékessége még a csuházás, amelyet már falvakban sem igazán művelnek. Nálunk egy Viskről származó tanárnő foglalkozik ennek a hagyománynak a megőrzésével. Ez egy őszi kézimunka, amkor a kukorica csuháját felhasználják különböző dísztárgyak készítésére. A száraz csuhából régen akár babákat is készítettek, ez igazán nem volt nehéz. A nehezebb folyamat a különböző dísztárgyak elkészítése. Ekkor egy fa táblára mintát rajzolunk, amibe szöget kell ütni. Ha ez megvan akkor a cshuhákat össze kell sodorni úgy, hogy az előző végéhez hozzásodorjuk a következőt.
Nálunk még az is szokás, hogy a nagyobb ünnepekkor, illetve babalátogatókkor kézzel készítünk csigatésztát. Ez egyáltalán nem nehéz munka, inkább csak sok időbe telik. Persze ezt is el kell sajátítani, de ez viszonylag hamar megy. Itt csupán két eszköz van jelen: az orsó és a borda. A már meggyúrt tésztát felosztjuk kisebb adagokra, amelyeket vékonyra nyújtunk. Ezután apró kockákra vágjuk, a tésztát pedig összeszedjük egy kisebb részre, amit egy tállal letakarunk, hogy az ne száradjon meg. Ha a tészta megszárad, akkor nem tudjuk felsodorni. Kis adagokban kiszedjük a tál alól, amelyeket egyesével felsodrunk az orsóra. A már elkészült csigatésztákat pedig száradni hagyjuk, majd eltesszük egészen addig, amíg a főzésre nem kerül sor.
A népzene hozzám is nagyon közel áll. Noha én nem kimondottan népi hangszeren játszom, fuvolán is kiválóan le lehet játszani a népi dallamokat. Tavaly nyáron részt vehettem egy népzene és néptánc táborban. Itt nagyon jól éreztük magunkat, sok új barátot szerezhettem, akikkel még mai napig is tartom a kapcsolatot. Nagyon fontosnak tartom, hogy ennek a hagyománynak is az őrzői legyünk, mivel ez is egyre inkább elhalványulóban van. A falunkban a Kovács család foglalkozik leginkább ezzel a hagyománnyal. Itt mind a négy gyerek játszik hangszeren, valamint énekel és táncol. Remélem, hogy a fiatalabb nemzedék is szeretné majd megőrizni ezt a csodálatos hagyományt.
Véleményem szerint a népi hagyományok és szokások megőrzése az egyik legfontosabb feladatunk, mivel ma már egyre kevesebben foglalkoznak velük. Ezek formálják a nemzeti öntudatunkat, amit soha nem lenne szabad elvesztenünk. Nálunk, Kárpátalján a kisebbségben élőknek nehezebb feladatunk van, mivel már egyre inkább el akarnak nyomni bennünket, magyarokat. Szerencsére Mezővári egy teljes egészében magyar falu, így itt még nem nagyon tudnak mit tenni a magyarság ellen. Nagyon szépen köszönöm a lehetőséget, hogy újra pályázhatok, ha sikeres lenne, azzal nagyon sokat segítenének. Isten álsását kívánom további munkájukra.

Muzsalyi Judit