Sziasztok! Nagyon röviden szeretném nektek bemutatni az első osztályos szövetségi órát.
A szövetségi óra története: az egész úgy kezdődött, hogy szövetségi óra helyett az első hetekben ifi volt, amit Éva tanárnő tartott. Aztán, mikor már megszoktuk, akkor megjelent Rudolf tanár úr, azt hittük, hogy viccel, de majd megértettük, hogy nem viccel. Eleinte megijedtünk és félve mentünk, majd egyre jobban megismertük és nagyon megszerettük. Majd még inkább megszerettük, és bővült a csapat is. Nagyon röviden ennyi a története, de még a történetnek nincs vége.
A szövetségi óra azoknak szól, akik meg vannak térve és éheznek a kemény igei eledelre. Jelenleg a szövetségi órára kilencen járunk, de ez a szám gyakran váltakozik. A legtöbb tag sok szeretettel jön hallgatni az igét. A frontemberünk Gajdos Rudolf tanár úr, akit mi nagyon szeretünk.
Most elmesélem nektek a számomra legemlékezetesebb szöviórát: Mint mindig, most is összegyűltünk, de ekkor teljes létszámmal. A megszokott módon ezúttal is dicsőítéssel kezdtünk, de ekkor tejes odaadással. Az alkalmat megkezdtük egy imával, majd folytattuk több körkérdéssel, amire mindenki válaszolt. Néha nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni, mert érzéseinket, lelki állapotunkat kell megosztanunk egymással, ami bizalmat követel egymás iránt. Ilyenkor szembesülünk azzal, hogy nem is olyan egyszerű őszintének lenni, néha még saját magunkkal sem. De csak így lehet lelkileg fejlődni, ha kitárjuk a szívünket Isten és lelkitársaink előtt.
Majd felolvastuk az igét. Rudi tanár úr elmondta hozzá a magyarázatot, amit hisszük, hogy Isten helyezett a szívére. Ezután megbeszéltük az igét. Mindenki elmondta, hogy mit értett meg belőle, kinek-kinek mit mondott. Majd befejeztük egy imaközivel, ami előtt elmondtuk a saját imakéréseinket, és az idő hiányában szétmentünk a dolgunkra. Ez az alkalom egy átlagos bibliaóra vagy szövi időbeosztása, de számunkra nagyon építő jelleggel bír. Mert azokban a napokban a hét közepén el vagyunk fáradva, és jól esik, és szükséges a feltöltődés, a lelki törődés.
Amit ez az alkalom nyújt, azt más alkalom, nem pótolja. Szinte mindenki az alkalmat egyfajta töltődésnek veszi. Sokszor van úgy, hogy bemegyünk azért, mert szinte kötelességnek érezzük és kijövünk feltöltődve és Isteni vigasszal, ami csodálatos.
Most biztosan csodálkoztok, mert nem írtam konkrét témát/esetet. Ezt azért tettem, mert számunkra minden egyes szövi egyedi, építő és különleges.
M.- Háger Krisztián, 1. évfolyamos tanuló