Líceumunkban idén is megrendezésre került az iskola egyik legfontosabb ünnepsége, a szalagavató, melyen mi, végzősök végre megkaphattuk a reménységet jelző zöld szalagot.
A rendezvényt hosszú, ám izgalmas, néha megterhelő, mégis eredményes próbák előzték meg, melyen az évfolyam még jobban összekovácsolódott.
A szalagavató a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriumában volt megrendezve. A termet színültig töltötték meg a meghívott vendégek, családtagok, barátok, diákok és tanárok. A köszöntés után viski csárdást láthattunk, majd Tóth László, iskolánk lelkész-igazgatója mondta el számunkra Isten üzenetét. Ezután következett Gyebnár István, beregszászi magyar konzul és Püspöki Attila, Nagybereg polgármesterének beszéde, majd Nagy Bélának, a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnokának levélben érkezett üzenete, a köszöntések sorát zárva pedig Kovács András, a líceum oktatási igazgatójának beszéde. Egy újabb táncelőadás után felvonultunk a színpadra, és megkaptuk a remény zöld szalagját – a 11.A osztály részéről Tar Tímeától, a 11.B osztály részéről Gálfi Dezsőtől. Ezt követte a 10. évfolyam énekes-verses köszöntése, majd végre teljes egészében miénk lehetett a színpad, és előadtuk azt a műsort, amire már hetek óta készültünk. Előadásunkban kiemeltük a hit, a szeretet, a család, a barátság és a hazaszeretet fontosságát. Nagy örömet jelentett számunkra az előadás után a nézőközönség tapsvihara. A szalagavató végeztével pedig ki-ki a maga módján ünnepelte meg ezt a fontos eseményt.
Ezúton az évfolyam nevében szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki lehetővé tette számunkra ezt az alkalmat, ami egy fontos mérföldkő az életünkben.
Sárközi Zsófia, 11.A osztályos tanuló