Gloria Victis -2019


A líceum kilenc végzős diákja számára az a lehetőség adatott, hogy részt vegyenek az október 22-23. között megrendezésre kerülő Gloria Victis-en. Ezen a rendezvényen iskolánkat Doktor Szabina, Plesa Boglárka, Kuruc Andrea, Orosz Kornélia, Bolyog Attila, 11.B osztályos tanulók és Gorondi Erika, Gyurkó Teodóra, Tar István, Molnár István Dániel, 11. A osztályos tanulók, valamint Kovács András, Kovács Alexandra Kitti és Gálfi Dezső kísérőtanárok képviselték.

A megérkezés napján meglátogattuk a Nemzeti Múzeumot, ahol magyarságunk fennmaradt emlékeinek egy részét tekinthettük meg. Majd az ebéd elfogyasztása után városnézés következett.

A Gloria Victis legfontosabb momentumát, a határon túli és anyaországi magyar diákok egyaránt izgatottan várták a Budapesti Műszaki Egyetem előtt. Néhány köszöntőbeszéd után eljött a várva várt pillanat, amikor is a fáklyáink meggyújtásra kerültek. Mivel ez a nap az 1956-os forradalom emlékét őrzi, fáklyával kezeinkben mi is megtettük töredékét annak az útnak, melyet valamikor a forradalmi felvonulások résztvevői tettek meg. Bár az út hosszú és megterhelő volt, örömet okozott számunkra, hogy hőseink lábnyomait követhettük.

Az est fénypontjaként a Bagossy Brothers Company lépett színpadra. Fiatalként ez a koncert energiával töltött fel minket és a következő napon élményekkel gazdagodva tértünk haza.

Gyurkó Teodóra, Doktor Szabina, Plesa Boglárka, 11. osztályos tanulók

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük