Nem is olyan régen, egész pontosan március 27-én, a Sárospataki Református Kollégium énekkara tett látogatást nálunk. Előadásukban egyházunk zenéiből, magyar zeneszerzők által alkotott művekből, illetve népdalokból hallhatunk egy csokorra való válogatást. Az utóbbiakból mi is kivehettük a részünket, ami nagy örömöt váltott ki a közönségből. Mindemellett, a vendégeink iskolája is bemutatásra kerül az iskola leklész-igazgatója, zene tanára, és Pándy-Szekeres Anna tanárnő által.

Végül vendégeink személyes bemutatkozása után ismerkedésre is volt lehetőség, amit a diákok nagy része igyekezett ki használni. A beszélgetések végeztével eljött a búcsúzás ideje is. Reméljük sárospataki vendégeink élvezték az ittlétet, és a továbbiakban Isten áldását kérjük életükre, szolgálataikra!

Varga Adrienn