Nap szerinti archívum: 2012-10-26


A Cuháré együttes a Nagyberegi Református Líceumban

2012. október 22-én a Nagyberegi Református Líceumba látogatott a magyarországi Cuháré néptánccsoport. A szervezők a nagy érdeklődés miatt úgy döntöttek, hogy az előadást a Nagyberegi Középiskola dísztermében tartják meg. Az előadás első részében megtudtuk, hogy vendégeink Szegedről érkeztek, és fellépéssorozatuk egyik állomásaként vannak közöttünk. A bemutatkozás után különböző, jól begyakorolt és látványos néptáncokkal bűvölték el a népes közönséget. Nagy érdeklődéssel figyeltük táncművészetüket, a látottak sokakban felkeltették a figyelmet a néptánc iránt. Előadásuk után mindenkit felszólítottak, hogy tartsanak velük a folytatásban, a táncesten. Párokat alkotva megtanulhattunk néhány alapvető tánclépést és kikapcsolódhattunk a tanulással telt hétköznapokból.  Fáradtsággal telve ugyan, de egy új élménnyel gazdagodva térhettünk vissza a líceum osztálytermeibe. Köszönjük az élményt és a kikapcsolódást! Ködöböcz Csilla


Beregszász ANNO 1

  Október 24-én a 10. A osztály tanulói ellátogattak beregszászi helytörténeti kiállításra. Ebéd után siettünk a kollégiumainkba, hogy egy gyors elkészülés után útra kelhessünk. A busz a Líceum nagy kapujánál várt bennünket. Izgatottan szálltunk fel a buszra és pár perc utazás után megérkeztünk. A kiállításnak a II. Rákóczi Ferenc Főiskola adott otthont. Az élménysétán régi használati tárgyakat és képeket tekinthettünk meg a város régi arculatáról, betekinthettünk emberek személyes levelezéseibe. Nagyon jól érezte magát minden diák, és a tanárok is, akik elkísérték minket: Kovács András, Tóth András, Szabó György. Nagyon érdekes volt látni milyen volt Beregszász a régmúltban. A hazaút már nem volt olyan izgalmas, mivel néhány perccel szilencium előtt értünk vissza. Titkon azért reméltük, hogy szilenciumra nem érkezünk meg. Domokos […]


Különleges előadás egy különleges embertől

Rendkívüli nap volt az október 11-i líceumunk életében, ugyanis elfogadta meghívásunkat dr. Bacsárdi László, kvantumfizikus, okleveles mérnök-informatikus, okleveles bankinformatikus, okleveles mérnöktanár. Izgatottan vártuk előadásának kezdetét. Két előadást is hallhattunk tőle. Első előadásában a kvantumfizika rejtélyes világába nyerhettünk betekintést. Érdekes kísérletek által keltette fel figyelmünket. Egyik ilyen gyakorlati szemléltetése a ping-pong ütő volt, mely 95%-ban SEMMI! Azonban nem csak az ütő, hanem minden körülöttünk lévő dolog is. Következő témája papírgalacsinok által vált nyilvánvalóvá számunkra, melyeken egy 0 és egy 1-es szerepelt. Elmondta, hogy a tudósok bebizonyították, hogy ha két ember a világ két különböző pontján ugyanabban az időben szedi szét a galacsinokat, akkor mindkettőjüknek ugyanazon számot tartalmazó papír lesz felül. A galacsinok a kvantumokat jelképezték. Ha 500 kvantumot összeraknánk, akkor létre […]