Trendkívüli 2018


A Trendkívüli iskolánkban huszonötödik alkalommal is meg lett rendezve. Különlegesebbnél különlegesebb jelmezekben jelentek meg diákjaink és vonultak végig a zsibongóban felállított színpadon.

További képek …

Ez alkalommal Marvel, DC és egyéb sorozatok, illetve filmek szereplői kerültek bemutatásra. A fantáziadús jelmezek elvarázsolták a zsűrit és közönséget egyaránt. Voltak olyan megszemélyesítők, akik nemcsak egy szereplő kinézetét, de személyiségét is teljesen át tudták adni. Joker karakterét választották a legtöbben, de láthattunk egészen egyedi szereplöket is, mint például Thort, a vikinget. Rövid bemutatóval is készült minden osztály, amelyhez az adott filmből csatoltak egy-egy rövid részletet. A zsűri a nevelőtanárainkból lett összeállítva. Voltak szigorúbb zsűritagok is, akik a számukra legkülönlegesebb karaktereknek tartogatták maximális pontjaikat. A „műsorvezető” Kopor Ádám, 10.B osztályos tanuló volt.

A közönség számara a Trendkívüli egy nagyszerű esemény marad, de a résztvevők számara pedig egy életre szóló emlék. Köszönet az NbRL Diákpresbitériumának a szervezésért.

Nagy Dóra

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük