Nagyberegi líceisták Budapesten
2019. június 3. és 5. között a Nagyberegi Református Líceum 37 tizedikes diákja Tar Tímea és Gálfi Dezső osztályfőnökök, valamint Ráczkövy Éva lelkigondozó, ifjúsági munkatárs kíséretében Budapesten tölthetett el néhány napot. Partnerintézményünk, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium és Általános Iskola révén, Kelemen-Fehér Tímea igazgatóhelyettes pályázatírói munkájának köszönhetően a líceum bekerülhetett a Hungarofest Nonprofit Zrt. által szervezett nemzetiösszetartozás-napi programsorozat résztvevői közé. Az utazásunkat a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház egyik autóbuszával, Szarka Ödön buszsofőr közreműködésével valósítottuk meg.
Június 3-án, hétfőn hosszú utazás után kora este érkeztünk meg nemzetünk fővárosába. Először megvacsoráztunk az I. kerületi Aranyszarvas Étteremben, majd a szálláshelyünk felé vettük az irányt. A XII. kerületben található Budai Hotelből gyönyörű kilátásunk nyílt a városra. Miután elfoglaltuk a szobáinkat, este fél 10 körül összegyűltünk a földszinten lévő Ciklámen teremben. Ráczkövy Éva tanárnő vezetésével közös áhítatot tartottunk, illetve gyakoroltuk Szarka Tamás Kézfogás című dalát. Az összejövetel után szabadprogram következett mindenki számára, amely során lehetőség nyílt a családias hangulatú szállodában a pingpong, a biliárd és a csocsó használatára is.
Másnap, június 4-én, a nemzeti összetartozás napján reggeli után indultunk az Alkotmány utcába. A regisztrációt követően a beosztott kísérőnk, Balázs Márk vezetésével indultunk el a közös éneklés helyszínére, a Kossuth térre. Bementünk az Országházba, ahol megtekintettük a magyar koronázási jelvényeket. Ezt követően a parlament előtt részt vettünk a közös éneklés és a flashmob elpróbálásában. Közben találkoztam a hódmezővásárhelyi partneriskolánk küldöttségével. Az egybegyűlteknek Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár tartott ünnepi beszédet. Majd egy kicsit váratlanul ért bennünket, hogy elkezdődött Szarka Tamás Kézfogás című dalának hivatalos előadása és a hozzá tartozó flashmob, de természetesen bekapcsolódtunk: több mint ötezren, a Kárpát-medence különböző területeiről érkezve együtt énekeltünk és a meghatározott koreográfia szerint mozogtunk. Szívet melengető érzés volt ezután közösen elénekelni a Himnuszt is. A program után a Papp László Budapest Sportarénába mentünk, ahol minden résztvevőt ebéddel vártak. Az étkezés utáni szabadidőben kísérőnk vezetésével elsétáltunk az Aréna Plázába, ami a különböző vásárlási lehetőségek mellett az embert próbáló hőség elől történő elhúzódás szempontjából is hasznos volt. Visszatérésünk után bementünk az Arénába, ahol a színpadhoz viszonylag közel sikerült leülnünk. A koncert előtt ismét találkoztunk hódmezővásárhelyi barátainkkal, akik az összetartozás iránti elkötelezettségüket is bizonyítva felajánlották számunkra a vacsoracsomagjaikat, mivel ők már a koncert után indultak haza. Majd következett az István, a király koncertváltozatának megtekintése, amely során például Szent István (Vajk) szerepében Varga Miklóst, Koppány vezérként Feke Pált, Réka szerepében Gubik Petrát, Sarolt megformálójaként Éder Enikőt, Gizellaként pedig Simon Boglárkát láthattuk és hallhattuk. A felemelő zenei élmény után visszaindultunk a buszhoz, amelyre már korábban, még a koncert előtt felkerültek a szervezők által kiosztott vacsoracsomagok. Egy kisebb városnézéssel is felérő buszozás révén visszaérkeztünk a szálláshelyünkre, ahol ismét összegyűltünk egy közös esti programra. Az előző naphoz hasonlóan ismét Ráczkövy Éva tanárnő tartott áhítatot, majd szabadprogram következett.
Június 5-én, a reggeli után búcsút intettünk Budapestnek. Egy meglepetéseket is tartogató utazás végén, a késő délutáni órákban érkeztünk vissza a líceumba.
A háromnapos kirándulás révén több szempontból is gazdagodtunk az összetartozás-tudat fontosságát és megerősítését illetően. Egyrészt felemelő élményeket szerezhettünk nemzetünk határokon átívelő egységéről, másrészt a 10. évfolyam A és B osztályos tanulói számára is összekovácsoló hatással bírt ez a néhány nap.
Köszönjük szépen a részvételi lehetőséget és a kirándulás finanszírozását a Hungarofest Nonprofit Zrt.-nek, külön köszönet illeti a két kapcsolattartónkat, Dobos Rékát és Szakácsi Mónikát. Köszönjük az utaztatást a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színháznak, valamint Szarka Ödön buszsofőrnek. Hálásak vagyunk a programsorozatba történő bevonásért a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumnak és Általános Iskolának, különösen Kelemen-Fehér Tímea igazgatóhelyettesnek. Mindenért egyedül Istené a dicsőség!
Gálfi Dezső,
a Nagyberegi Református Líceum
10.B osztályának osztályfőnöke