Nap szerinti archívum: 2020-11-26


Köszönetnyilvánítás

A Nagyberegi Református Líceum vezetősége köszönetét fejezi ki A Jövő Értelmiségéért Alapítvány kuratóriumának a közelmúltban kapott jelentős összegű támogatásért. Kiemelten hálásak vagyunk volt diákunknak, Mészár János kuratóriumi tagnak, aki közbenjárt az alma materének nyújtandó anyagi segítség ügyében. Más források mellett az említett támogatás egy része is szükséges ahhoz, hogy kedvezményt tudjunk biztosítani azon tanulóink, valamint családjaik számára, akik igényelték a havi étkezési és lakhatási hozzájárulás összegének csökkentését. Az adomány fennmaradó részéből az oktatási-nevelési folyamatot segítő könyvek megvásárlását tudjuk majd fedezni. Isten áldását kívánjuk az alapítvány tevékenységére, illetve a kuratóriumi tagok személyes életére és munkájára! 

A Jövő Értelmiségéért Alapítvány