Mi egy vérből valók vagyunk


Annak ellenére, hogy a trianoni békeszerződés által sok magyar szív került idegen országba, egy ilyen jeles alkalommal együtt tudtuk elkezdeni a 2016/17-es tanévet. Ugyanis 2016. szeptember 16-18-a között Nagyenyeden megrendezésre került a Kárpát-medencei Református Iskolák közös tanévnyitója.

Líceumunkat Menyhárt Georgina és Horváth Sándor végzős diákok képviselték, valamint tanáraink: Pándy-Szekeres Dávid és Anna, Makó András, Dencs Ildikó és Sipos Katalin.

_dsc1624

Pénteken egész napunkat utazással töltöttük, majd este elfoglaltuk kellemes szállásunkat. Szombaton délelőtt 11 órától kezdődött az ünnepi műsor, melyben először is a Bethlen Gábor Kollégium átadására, megáldására került sor. A hálaadó istentiszteletet Kató Béla erdélyi püspök úr tartotta, majd többen is köszönetet mondtak, s ünnepélyesen is felavatták a kollégiumot.

Ezután tanáraink kíséretében Torockóra utaztunk el, ahol megcsodálhattuk a falu nevezetességeit, híres múzeumát, régiségeit, s a hegyvonulatot, mely csodásan körülöleli a települést.

_dsc1525

Szeptember 18-án, reggel 10 órától kezdődött az ünnepi tanévnyitó, melyen az erdélyi püspök úr prédikált.

A tanévnyitó után elbúcsúztunk a szervezőktől és a helységtől, s utunkat ismét Kárpátalja felé vettük. Erdélyben volt még egy kitérőnk, egy faluban, Körösfőn, ahol megtekinthettük Anna tanárnő szülőházát is, melyet nagyon szépnek és különlegesnek találtunk. Késő estére értünk csak vissza a líceumba.

_dsc1732

Véleményem szerint nagyon izgalmas és élménydús volt a hétvége. Hálásak vagyunk a szervezőknek, tanárainknak, s elsősorban Istennek, hogy megadta számunkra ezt a lehetőséget!

Egy számomra kedves idézettel szeretném befejezni a beszámolómat, ami azt bizonyítja, hogy bárhol is éljünk magyarok, mi összetartozunk: ”Magyarnak lenni: nem a szó, a név, az ősök, az élet, magyarrá csak a szív tesz és a lélek.”

Menyhárt Georgina

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük