Diákvezető-képző Konferencia Zánkán


Szeptember 28 – október 1. között megrendezésre került a 18. Student Leadership Conference Zánkán. Líceumunkat Tar Tímea tanárnő, Erdélyi Viktória, Bakura Dávid, Horváth Sándor, Martin Dominika és Szűcs Adrienn képviselte.

Szerda reggel indultunk és délutánra értünk oda. Elfoglaltuk a szállásainkat és regisztráltunk. Este került sor az első előadásra, dicsőítésre, továbbá a csoportok szétosztására. Az előadást követően, mindannyian elmentünk a saját csoportunkhoz, ahol az előadásról beszélgettünk, és elmondtuk személyes véleményünket – persze mindezt angol nyelven.

20160930_162854

A következő napot áhítattal kezdtük, majd reggeliztünk, előadásra, csoportbeszélgetésre jártunk. Ezek után szabadon választható „workshop”-okra mehettünk. Szabadidőnkben ismerkedtünk, különböző játékokat játszottunk, énekeltünk illetve lementünk a strandra. A következő napok úgyszint hasonlóan és izgalmasan teltek.

Ez a hétvége sokkal több volt, mint angol tudásunk fejlesztése, lelkiekben is gazdagodtunk. Olyan különleges környezet volt ez, amit eddig még soha nem tapasztaltunk. Majdnem 400 ember, a világ 16 országából azért gyűlt össze, hogy az Istent dicsőítse és hogy tanuljon. Megtanuljon elfogadni másokat, szeretni előítéletek nélkül, segíteni anélkül, hogy viszonzást várna.

Úgy érzem ilyen téren is sokat tanulhattunk. Mindezek mellet nagy motivációt kaptunk arra, hogy még jobban megtanuljunk angolul.

Nagyon hálásak vagyunk a szervezőknek, Timi tanárnőnek, és legfőképpen Istennek, hogy részt vehettünk ezen a konferencián.

Szűcs Adrienn

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük