Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. Mi új diákok mit sem sejtve, a megszokott időben keltünk, reggeliztünk, és indultunk neki az újabb tanítási napnak.
Pedig ez a nap más volt mint a megszokottak. Október 11-én a végzősök a tanév egyik legnagyobb eseményét szervezték meg, a beavatást, ami a szilenciumi órákon kezdődött. A tizenegyedikesek komor és szigorú arckifejezéssel próbáltak megijeszteni minket, több-kevesebb sikerrel.
A beavatás első része abból állt, hogy mi, újonnan érkezettek fogadalomtételt tettünk segítőkészségünk jeléül, amit meg is tudtunk mutatni a vacsoránál. Az étkezés után kezdődött az esti program érdemi része, amely során először vicces és érdekes neveket kaptunk, mint például: Üvöltő Oroszlán, Fecsegő Poszáta, Ülő Bika stb. Ezután következtek a beavatás legérdekesebb pillanatai. Különböző feladatokat kellett végrehajtanunk, amelyek között voltak számunkra kevésbé kellemesek, de szórakoztatóak is. Az esemény végén a programot szervező 11. A és B osztály tagjai énekeltek nekünk.
Ez az este valószínűleg minden líceista számára felejthetetlen élményként marad meg. És ezúttal szeretném megköszönni a végzősöknek a szervezést.
Én személy szerint azt hiszem, hogy minden beavatott, és nem beavatott diák helyett megköszönhetem a végzősök és a tanárok igyekezetét és fáradozását.
Mátyus Boglárka