Diákpresbitériumi oldal


Az újonnan beinduló diákpresbitérium rendszeresen megtartja üléseit, melyen igyekszik minél több érdekes és hasznos programot tervezni az itteni diákok számára. Mostanság a diákpresbitérium teljes gőzerővel dolgozik az erre a félévre vonatkozó szabad szilenciumi táblázat elkészítésén. Természetesen ez rengeteg időt és energiát vesz igénybe, hogy mindenkinek megfelelő legyen. Ezt természetesen az igazgatóságnak még jóvá kell hagynia először, s ha nem működik majd, akkor a szabad szilenciumok eltörlődnek.

img_20161010_160738

Eddig már, hála az Úrnak néhány dolgot megtudtunk valósítani:

  1. Baár-Madas diákjainak köszöntése és az iskola bemutatása
  2. Hétvégi filmklub

III. Plakátverseny, melynek győztese a 10. A osztályból: Tuba Adrián, Varga Adrienn és Dóka Georgina csapata

Természetesen vannak olyan programok, amelyeket szervezni szeretnénk még: Pl.: Szabad szilencium osztályonként, sportesemények, filmklubok, megemlékezések.

Ez persze csak néhány ötlet, de ha nektek is van valami ötletetek, hogy milyen dolgokat szeretnétek, akkor azt kérünk jelezzétek az osztályotokban lévő presbiternek, ő pedig majd közli a Dp többi tagjával.

Végezetül pedig kérjük, hogy imádkozzatok a Dp működéséért, hogy sikeres legyen a munkája és minél több dolgot tudjon megvalósítani.

Hidi Klaudia

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük