Rendhagyó énekóra a Nagyberegi Református Líceumban
2013. december 12-e különleges nap volt az iskolánkban mégpedig azért, mert egy rendhagyó énekórán vett részt a Nagyberegi Református Líceum diákserege és tanárai. Kepics Andzselika tanárnő meghívására a Credo együttes két tagja látogatott el iskolánk falai közzé, hogy egy nem mindennapi énekórát tarthassanak nekünk. Izgatottan vártuk az érkezésüket, de még jobban vártuk az énekórát. Isten kegyelméből meg is érkezett az együttes két tagja, Varga Katalin és Ivaskovics József. Elsőként a 11 b osztályba tértek be órát tartani. Bemutatkoztak aztán kezdetét is vette az ének óra, énekeltünk és énekeket tanultunk, először kicsit félénken, de aztán megbátorodtunk. Sok szép éneket tanulhattunk Katicától és Józseftől. A 11 b osztály után sorra látogatták a többi énekórát is. Az ötödik órán pedig közös éneklésen vettünk […]