Nap szerinti archívum: 2013-02-19


A székelyek és a csángók kultúrája

2013. február 2-án nagy érdeklődéssel köszöntöttük iskolánk falai között Tánczos Vilmost a Kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanárát és docensét, valamint Pozsony Ferenc tanár urat. Ők Erdélyből, azon belül is Székelyföldről érkeztek hozzánk. Mindketten nagyon érdekfeszítő és izgalmas előadással készültek, amit mi odafigyeléssel és érdeklődéssel hallgattunk. Az első előadás, amit Pozsony Ferenc tartott, Székelyföldről és a székely emberek mindennapjairól, kultúrájukról szólt. Előadásából megtudhattuk azt, hogy a székelyek egy nagy etnikai tömböt alkotnak Románia közepén. Ez nem mindig volt így, hiszen csak 1920. június 4-e után, a trianoni döntés értelmében került ez – az addig Magyarország szerves részét képező terület – Románia uralma alá. Továbbá azt is megtudtuk, hogy honnan származnak, és milyen funkciókat láttak el a székelyek. A székelyek eredetével kapcsolatban két […]


Matematika másként 1

Újabb két hét, újabb megpróbáltatások, újabb izgalmas programok. Ezúttal hetünket egy igazán érdekfeszítő, eseményekben gazdag nappal kezdhettük. Kedden ugyanis magyarországi tanárok és egyetemi hallgatók érkeztek hozzánk az ELTE-ről (Eötvös Lóránd Tudományegyetem), hogy bemutassák nekünk a matematika szépségeit, a gyakorlatiasabb, érdeklődést felkeltő oldalát. Bevezetésképp dr. Lénárt István előadását hallgathattunk meg, aki által még több tudást szereztünk a geometria alakzatokról. Előadásában nem csak a matematika, de a történelem is szerepet kapott. Földről alkotott korábbi elképzeléseket is felelevenítettük. Dr. Bérczi Szaniszló az eurázsiai művészetek rejtelmeibe vezetett be bennünket, s annak szépségeit fedeztük fel. Megpróbálta a díszítő művészeten keresztül bemutatni számunkra a matematikát, megismerkedhettünk a palettás díszítéssel és a szolyvai lemezzel. Megtudtuk mi is az a logigrafika. A logigrafikai „műhelyben” grafikai ábrákat, figurákat kellett […]