2011. augusztus 14-től a nyarunk két legszebb, legemlékezetesebb hetét tölthettük el az angol táborban, és szerintem ezt mindenki nevében elmondhatom. 🙂
Nagyon sok érdekes program, sok meglepetés várt itt minket az Írországból érkezett vendégeinkkel együtt. Számomra a bentmaradós hétvége, egyik napja, mégpedig a vasárnap volt a legjobb. Először vettem részt vizes napon, de felejthetetlen élmény marad számomra. Miután megebédeltünk, és véget ért a megérdemelt kis pihenés, kezdődhetett a móka.
Először csapatokra osztódtunk, melyben vegyesen voltunk mindhárom, most már négy osztályból. Együtt dolgozva kis mondókákat irtunk, vizes lufival dobáltuk egymást, és még nagyon sok érdekes dolgot játszottunk, miközben nagyon jól éreztük magunkat.
Ez idő alatt, míg mi játszottunk, a nevelőtanárok előkészítettek nekünk egy nagyon csúszós pályát, ami be volt szappanozva, és ezen is különböző játékokat játszhattunk.
Miután véget értek a játékok, jött a várva várt locsolkodás, ez volt a csúcspontja a napnak. Mindenki mindenkit locsolhatott. Üvegekkel, poharakkal, vödrökkel és az írek vízi pisztolyokkal is locsolkodtak. Egyesek a bokrok mögött bújtak el, valakik a fal mellett húzódtak meg miközben várták azt az embert, akit jól nyakon önthettek egy flakon vízzel. Voltak, akik nagyon vizesek voltak, de voltak, akik megúszták egy kis vízzel… de jövőre már nem fogják… 🙂
Szerintem mindenki nagyon jól érezte magát. A nevelőtanárok az ablaküvegen át nézték és mosolyogtak, hogy mi, hogyan locsoljuk egymást a vízzel kisebb kergetőzés után. Persze az is érdekes lett volna, ha tanáraink is eláznak, de így sem volt rossz, igaz, mi reménykedünk, hátha jövőre ők is velünk tartanak. 🙂
Sipos Marietta, 1. évfolyamos tanuló