Már lassan két éve annak, hogy iskolánk diákjai az új kollégiumban laknak. Szép a fehér fal, de az igazat megvallva egy kicsit unalmas. Korábban is sor került kisebb kreatív alkotásokra az előtérben, illetve a lány kollégium társalgójában, de hiányzott még egy nagyobb vállalkozás is.
2016. március 20-án egy kreatív foglalkozás keretében iskolánk néhány diákja kijátszva a kinti rossz időt és a benti unalmasnak ígérkező perceket, elkezdtük a lány kollégium tanulói szobájának a kidekorálását. Nagyon jó szórakozás volt. Munkánkat több modern keresztyén szám kísérte. Voltak, akik csak be-bekukkantottak, de voltak, akik bent is maradtak. Ezek mellett néhány tanuló húsvéti üdvözlő lapokat is készített a támogatók részére.
A tanárok ígérete szerint a jövőben még több ilyen foglalkozás lesz igénybe vehető a jövőben. Legközelebb te is csatlakozz és éld át azt, amit mi!
Sidó Zsuzsanna