A bölcsesség kezdete, az Úrnak félelme. Példabeszédek 9, 10. Ez az ige is azt mutatja, hogy a tanulás nagyon, nagyon fontos minden ember életében, mivel a tudás (bölcsesség) építi ki bennünk az istenfélelmet, és a hitet.
A tanulás a mai ember életében több szakaszra van felosztva: kisiskolás, általános-, középiskolás, egyetemi. Na itt a végén a bökkenő, az egyetem a felnőtté válásnak a legfelsőbb szakasza, ezért egy kifejezetten nehéz időszak. Ezen okokból kiindúlva a Líceum végzős diákjai előtt is azok a hónapok, napok és pillanatok következnek, amelyek ebbe, a nehéz kategóriába tartoznak, s egész életüket meghatározzák. Nos, az egyetem kiválasztása az nem mindenkinek nehéz dolog, de az oda való bejutás, az már annál inkább. Mindezekből kifolyólag 2014. február 4-én egy kisebb delegációja érkezett meg a Magyar Oktatási Hivatalnak Líceumunkba, hogy némi tájékoztatást adjon a diákoknak a 2014-es felvételi rendszerről.
Hallhattak számos új, illetve hasznos dolgot is a résztvevők, de talán mondhatjuk, hogy biztosra nem számolhat senki sem. Szó volt a Balassi Intézet egy éves, egyetemre való felkészítési oktatásáról, a Márton Áron Szakkollégiumok által nyújtott szolgáltatásokról, és persze nem utolsó sorban a diákok is feltehették a kérdéseiket, amelyekre a válaszok akár a „nagy döntés” meghozatalában is segíthettek. A tájékoztató után sokkal átláthatóbbá vált a magyarországi továbbtanulás, s talán megerősítette bennünk azt, hogy „minden lehetséges annak, aki hisz”.
Szóval szeretném minden kedves olvasótól azt kérni, hogy imádkozzunk hittel és bizalommal, a végzőseink továbbtanulásáért, valamint egyetemre, vagy főiskolára való bejutásáért. Köszönöm, a végzősök nevében!
Molnár Sándor