2013. április 12-14. között a Nagyberegi Református Líceum diákjai Isten kegyelméből egy igazán tanulságos, mégis felüdítő kiránduláson vehetett részt. Az úti cél Miskolc és környéke. Az utazáson mintegy húsz diák vehetett részt, hét felnőtt tanár felügyelete alatt.
Első nap:
2013. április 12. péntek. Délután fél kettő órai kezdettel volt megbeszélve a gyülekező az asztélyi határátkelőnél. Amikor a kis csoport minden tagja megérkezett, sikeresen átkelt a határon, kezdetét vette az út Miskolc irányába. Igen hosszú utazás elébe néztünk, mindössze egyszer tartottunk pihenőt, de a buszba jó volt a hangulat, gyorsan repült az idő, mert már mindenki izgalommal várta, hogy megérkezzünk.
Kb. 5-6 óra magasságába értünk el a Lévay Gimnázium kollégiumához, ahol elfoglaltuk szállásainkat. Kaptunk egy kis időt, hogy felfedezzük a kollégiumot, kipihenjük a hosszú utat. A vacsora 7 órára volt megbeszélve, de sajnálatos módon elmaradt. Elindultunk tehát, hogy körülnézzünk a varosba. A séta folyamán sok érdekességet megtekinthettünk. A városi fényekbe öltözött este csodálattal tárta elénk Miskolcot. Végül a miskolci plázában kötöttünk ki, ahol jól el tudtuk ütni az időt. 8 óra táján a csoport kettévált, s míg az egyik rész visszatért a kollégiumba, a másik egy Pál Dénes koncerten vett részt. A koncert eléggé elhúzódott, s utána jóízűen feküdt le mindenki, hogy kipihenhesse magát a fárasztó nap után.
Második nap:
Reggel elég korán ébredtünk, 7 órakor elfogyasztottuk bőséges reggelinket, amit a kollégium konyháján készítettek el számunkra. Reggeli után azonnal kezdetet vette az út. Az Aggteleki cseppkőbarlangok felé, majd a barlangban egy idegen vezetővel megismerhettük a barlang kialakulásának történetét. A következő megálló a Diósgyőri vár volt, amely lenyűgözött mindenkit. A nap csúcspontja mégis a Tapolcai barlangfürdő volt. A csoport ismét kettévált, az egyik csapat vásárolni ment, míg a másik csapat a bob pályán töltötte az időt. Majd kisebb-nagyobb problémákkal de végül ismét egybegyűlt a „NAGY” csapat. Hosszú út volt vissza a kollégiumig. Majd kaptunk egy kis szabadidőt, melyet városnézéssel töltöttünk. A séta a McDonald’s –ba való fagyizással érte el csúcspontját, ahol megismerhettük a miskolci vendégszeretetet, amikor egy kedves úriember bókokkal halmozta el a lányokból álló csapatot. Majd ismét visszatértünk a kollégiumba.
Harmadik nap:
Ismét korán kelés, majd reggeli, aztán spuri Eger felé. Megérkezve egyenesen a híres Egri várba sétálgattunk, majd 10 órakor az idegenvezetővel elindultunk egy körútra a várba. Betekintés nyertünk a vár történelmébe, diákjaink segítségével (Jani, Gergő) megtekinthettük a régi viseletet, majd a híres kazamatákba sétálhattunk.
A várnézés után Gárdonyi Géza házába néztünk körül, majd Eger városát fedeztük fel. Ami szintén csodás volt, de ezután kezdetét vette a hazaút.
Az utazás során sokmindennel gazdagodtunk. Legyen hála az Úrnak az utazásért, és hála a támogatóknak, akik eszközök voltak az ÚR kezében, hogy segítsék terveit!
Brekócki Evelin, Bíró Gergő