„Az, aki az öt talentumot kapta, azonnal elindult, vállalkozásba fogott velük, és nyert másik ötöt. (…) Hosszú idő múlva aztán megjött ezeknek a szolgáknak az ura, és számadást tartott velük. Eljött az, aki az öt talentumot kapta, odavitte a másik öt talentumot, és így szólt: Uram, öt talentumot adtál át nekem: nézd, másik öt talentumot nyertem. Ura így szólt hozzá: Jól van, jó és hű szolgám, a kevésen hű voltál, sokat bízok rád ezután, menj be urad ünnepi lakomájára!” (Máté 5: 16-21)
A Jézus által mondott példázatot sokan tanulták, ismerik. Líceumunk diákjai lehetőséget kaphattak, hogy ezekről a talentumokról egy „Ki mit tud?!” keretein belül tegyenek bizonyságot. A diákpresbitérium által szervezett program egyfajta kulturális rendezvénnyé kerekedett, hisz olyan énekes-táncos-zenés produkciókat láthatott az iskola közönsége, mely igazán sokszínű és magas színvonalú volt. Dicséretes, hogy ezek a diákok bátran vállalták a színpadra lépést. A rendezvény végén mindannyian egy kis édességgel lettek gazdagabbak, illetve az iskola diákjainak és tanárainak szavazatai alapján a közönségkedvenc is megválasztásra került. Köszönjük nekik a felejthetetlen előadásokat, sok sikert kívánunk a továbbiakban talentumaik gyarapításában.
A fellépők névsora:
Ének:
Plátku Jázmin (5. osztály) – Jegyezd meg jól…
Lőrinc Lili (5. osztály) – Bihari Népdalok
Lőrinc Lili és Rejplik Annabella (5. osztály) – Által mennék én a Tiszán…
Túri Erika (8. osztály) – Ím, nagy Isten (302. dicséret)
Molnár Szintia (10. osztály) – Szégyen volna, ha én aztat nem tudnám… (mezőségi népdal)
Mese:
Kulikovszki Makszim (5. osztály) – Gergely juhász kanala (magyar népmese) – Közönségdíjas
Hangszer:
Iván Ádám (8. osztály) – Bach: Choral, Love story (harmonika és ének)
Mester Karola (8. osztály) – La La Land: Mia and Sebastian’s Theme (zongora)
Szilágyi Lídia (8. osztály) – Virginio Aiello: Van Gogh (zongora)
Molnár Máté (10. osztály) – Bella Ciao (szaxofon és ének)
Tánc:
Berecky Tamás (tánc) és Jőrös Ádám (hegedű) (9-10. osztály) – Kalotaszegi legényes
Aranykéve néptáncegyüttes (Iván Ádám, Tóth Vera Boglárka, Pallagi Barbara, Zelik János, Csapó Gabriella, Biró Jázmin) – Nagyecsedi lassú és friss csárdás
Egyéb:
Marucán Petra, Popovics Péter és Kovács Zsófia (5. osztály) – Hulahoppkarika
Lelkes János (10. osztály) – Súlyemelés fekve (120 kg) – Közönségdíjas