Jótékonysági koncert Beregszászban


A levegő tele van muzsikával… mindössze annyit kell tenned, hogy jó mélyeket lélegzel.

Edward Elgar

Január 23-án részesei lehettünk egy felejthetetlen koncertnek, a Misztrál zenekar dalait és dallamait hallgathattuk. Szinte érezhető volt, hogy a  levegő telve volt zenével. Gyönyörű, lelkeket megérintő hangok járták át a főiskola termeit. Mi pedig csak álltunk és mélyen lélegeztünk, megtelve csodálattal és örömmel.

Egyszerűen lehetetlenek tűnt egy helyben ülni. A ritmus elragadt. A szavak elgondolkodtattak.  Újra ráébreedhettünk a magyar költők tehetségére, felismerhettük kedvenc verseink sorait.
Mit is mondhatnék magáról az együttesről? Hivatalosan hat tagot számlál magában, ebből Beregszászra öt látogatott el. Számomra elbűvölő volt a zenei tudásuk. Mindegyik tag több hangszeren is játszott a koncert alatt, azt már nem is említve, hogy gyönyörű csengő hangokkal rendelkeztek.

Számtalan új verset fedezhettünk fel, lelkileg töltekezhettünk, de ami a legfontosabb- segíthettünk. Segíthettünk Darócki Viktóriának, kinek megsegítése érdekében lett megszervezve az egész koncert.
Komoly műtétre van szüksége és a szülők a kárpátaljai emberekhez fordultak segítségért.

Újra ráébredhettünk arra, hogy jobb adni mint kapni, segíteni társainkon, testvéreinken. Adhattunk egy csepp szeretetet  és visszakaptunk egy óceánynit.

Köszönjük a Misztrál együttesnek, hogy ellátogattak hozzánk és Isten áldását kérjük életükre. Mindenekelőtt pedig: Soli Deo Gloria!

P.S. Mindazok figyelmébe akik nem tudtak ott lenni a koncerten vagy akiknek nem volt elég a másfél óra koncert, ajánlani szeretném az együttes hivatalos honlapját, ahol online is hallgathatjátok az együttest: http://www.misztral.hu/

Illetve itt egy link, melyen szerezhettek információt Darócki Viktóriáról, és esetleg támogathatjátok is a fiatal szülőket emlékezvén arra, hogy: „Egymás terhét hordozzátok.” (Galata 6,2)

Erbach Viola, 3. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük