„Hit, remény, szeretet” versmondó verseny Nyíregyházán


,,Hit, remény, szeretet” címmel rendeztek versmondó versenyt magyarországi és határon túli magyar diákok részére november 14-én a nyíregyházi Bencs Villában. A líceum minden évfolyamából 1-1 diák képviselte az iskolát: Barta Anna, Kentes Annamária, Komonyi Arnold és jómagam (Marton Rebeka), felkészítő tanárunk, Kovács András tanár úr kíséretével.

Péntek délelőtt 10 órakor érkeztünk meg Nyíregyházára, így volt még időnk felkészülni, az egy órával később kezdődő versenyre. Első körben a fiatalabb korosztály mutatta be tudását. Míg az eredményhirdetésre vártunk, lehetőség volt pizzázásra és teázásra. Ezután az idősebbek jöttek.

Különböző, főként 20. századi költők versei hangoztak el főként a szeretet és az istenfélelem témakörben. A zsűri tagjai között – foglalkozását tekintve – volt rádióbemondó, író, református lelkésznő és színész is.

[youtube https://www.youtube.com/watch?v=JUnk6Qgy_LM]

Dobogós helyezést ez alkalommal nem értünk el, de kitűnő fogadtatásnak és a színvonalas versenynek köszönhetően egy nagyszerű napot töltöttünk el a villában. Reméljük lesz még lehetőségünk részt venni több ilyen versenyen is, hiszen ezzel nemcsak iskolánk jó hírét öregbítjük, hanem tapasztalatot is szerzünk.

Marton Rebeka

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük