Gloria Victis – újra úton


Először is azt kérdezhetitek, hogy mi is az a Gloria Victis?

A Gloria Victis egy 1956-os emlékünnepség, ifjúsági találkozó és Kárpát-medencei történelmi vetélkedő.

A júniusban beküldött történelmi versenyfeladat eredményeit izgatottan vártuk, majd szeptemberben érkezett a hír, hogy a 60 legjobb csapat között szerepel a líceum egyik csapata is. Ennek tagjai: Úr Roland, Ladzsun Zoltán és jómagam (Orosz Ádám) voltak, felkészítőtanárunk pedig Gyuri tanár úr. A legjobb 1956-os pályázatok szerzői meghívást kaptak az ünnepségre, és így, iskolánk másik diákja, Pálóczi Gábor is velünk tarthatott.

roli

Október 21-én indultunk Budapestre. A szállásra délután 3 órakor érkeztünk meg, majd az ’56-os pályázat eredményhirdetésén vettünk részt. Hamar kiderült, hogy Gábor, aki Kárpátaljáról az egyetlen pályázat beküldője, értékes könyvjutalomban részesült. A vacsora után sétáltunk egyet a városban.

Másnap reggel a történelemverseny elődöntőjének a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem adott otthont. A vetélkedő idei témája: „Első világháború története Szarajevótól Piave-ig” volt.

Délután fáklyás felvonulásban vettünk részt, a Műegyetemtől elsétáltunk a Bem térre, ahol ünnepi megemlékezés és koszorúzás vette kezdetét. A vacsora után egy kamaraszimfóniát hallhattunk.

Október 23-án reggel a Műegyetem dísztermében került felolvasásra a 10 döntős csapat. Isteni csodával határos módon, idén is bejutott a Nagyberegi Református Líceum csapata. A döntő nagyon szoros volt, így nem nyertünk el a lengyelországi kirándulást, de nem voltunk elkeseredve, hiszen 200 csapat közül   8. helyezéssel zártunk. A nyeremény most sem maradt el, a csapat minden tagja és felkészítő tanárunk 20 000 Ft értékű könyvcsomagban részesült. A döntőt követően megebédeltünk és a kárpátaljaiaknak kirendelt buszra ülve hazafelé vettük az irányt.

Istennek hála, hogy ilyen eredményt tudtunk elérni, hogy végig velünk volt és megőrzött. SDG!

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük