Evangelizációs hétvége az NbRL-ben


Isten kegyelméből 2011. október 28-30. között a Nagyberegi Református Líceumban evangelizációs hétvégére került sor. Péntek délután már végiglátogathattuk a különböző „szobákat”, s ez nagyon jó kikapcsolódási lehetőség volt.
Péntek és szombat este ifj. Pocsai Sándor tiszteletes úr hirdette közöttünk az igét. Első alkalommal Isten általa kérdezett meg minket arról, hogy a mi életünknek vannak-e „elszáradt” részei? Jézus pedig kíváncsi ezekre, és szeretné, ha elmondanánk Neki. Álljunk ki középre és mondjuk el, kik is vagyunk mi, hogy ismerjen meg igazán. Második este Nikodémus történetét hozta elénk a tiszteletes úr, hogy tanuljunk belőle. Ugyanis, ahogy Nikodémus tette, mi is sokszor mellébeszélünk. Ekkor Jézus félbeszakít, és elmondja, hogy igazából mire van szükségünk: újjá kell születnünk! Csak így lehet örök életünk. Amíg ebben nem vagyunk biztosak, addig minden este úgy fekszünk le, és minden reggel úgy kelünk fel, hogy elveszett emberek vagyunk.
Vasárnap este Szanyi György tiszteletes úr tett közöttünk bizonyságot Istenről és az Ő kegyelméről. Isten feltette nekünk azt a bizonyos kérdést: „Mit kellett volna még tennem veled, amit nem tettem meg? Mit vársz még? És te milyen szőlő vagy? Olyan, amelyik jó gyümölcsöt terem?” Arra biztatott, hogy ne elforduljunk Istentől, hanem Hozzá forduljunk. Próbálta szívünkbe vésni, hogy ha Istennel járunk, bárhová menjünk, az Ő szőlőskertjében leszünk. Mint tudjuk, mindkét tiszteletes úr a líceum növendékei közé tartozott, és mindketten őszintén mondták el élményeiket – hol jobbakat, hol kevésbé jókat. Köszönjük, hogy őszinték voltak!
Hála Istennek, minden este voltak bizonyságtevőink, akik között voltak a líceum diákjai, és volt igazgató, Tóth László, de a mindenki által szeretett biológia tanárunk, Malvinka néni is. Mindannyian elmondták, hogyan találta meg őket az Isten.
Vasárnap délután a Hajnalcsillag nevű együttes látogatott el hozzánk, és szebbnél szebb énekek által dicsőítették az Urat, így egy kis felüdülést nyújtottak számunkra.
Szeretnék még írni a „szobákról”, amelyek szép élményeket hagytak a diákseregben. Az egyik legkedveltebb a „meseszoba” volt, ahol meg lehetett nézni a Lecsót, az Oroszlánkirályt, a Szépség és a Szörnyeteget, a Hupikék törpikéket, stb. E mesék mindenkiben felidézték a gyermekkori emlékeket. A „zeneszobában” olyan zenét lehetett hallgatni, ami kissé elgondolkodtató volt: Casting Crowns, Hillsong, Pintér Béla és még sok-sok gyöngyszeme a mai keresztyén zenének. Az „imaszobában” Rudi tanár úr várta az imádkozni vágyó embereket egy Izrael-kori sátorban, ahol igenis meg kellett alázkodni a bemenetelhez.
A „könyvszobában” igazán érdekes könyvek várták az olvasni szerető embereket. A „kápolnában” igazán egyedül lehetett lenni Istennel, átélni az Ő közelségét csendben, úgy, hogy nem zavar meg senki. Hiszen itt olyan nehéz egy helyet találni, ahol az ember egy kicsit egyedül lehetne. És ami elmaradhatatlan volt, az az esténként dicsőítés.
Egyedül Istené a dicsőség a hétvégéért. Mindenki válaszolja meg magának a kérdést, hogy a hétvége témáját sikerült-e elsajátítania, magáévá tennie?

Találkoztál-e Jézussal…?

Papp Laura, 3. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük