Amit nem a Mikulás hozott


Amikor már azt hittük, hogy a havat már nekünk is importálnunk kell, Isten tudta mit terveztek nekünk január végére a nevelő tanárok és kaptunk tőle lehetőséget, hogy a tervek beteljesüljenek, és elmehessünk csúszkálni kicsit. A tanulásban megfáradt testünket megmozgathattuk egy kis szánkózás és csúszkálás alkalmával. A nejlonon való csúszkálás minden formáját láthattuk. Volt, aki a lábára tekerte és megkockáztatta a különleges esések rekordjának felállítását.

Volt, aki új téli divatot teremtett és magára húzott egy ruhadarabot, és leginkább pingvinhez hasonlított csúszás közben. Voltak olyan elvetemült emberek is, akik nem szabtak korlátot a mennyiségnek sem, és akár tízen is csúsztak egymáson hassal lefelé, mint valami elszabadult szardínia csapat. Volt olyan csapat is, akik leginkább egy hullámvasúton erezhették magukat és a becsapódások alkalmával egymást is.     Kísérőink: Tóth Zoltán, Tóth András és Makó András tanár urak voltak. Remélem, még sok évfolyam élvezheti ezt a felfrissítő szórakozást a Líceum keretein belül.

Pártos Dávid

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük