A MI EURÓPÁNK, avagy az NbRL újra bevetésen


A 2013-as évben is meghirdetésre került a Tarsolyegyesület szervezésében a Mi Európánk nevezetű verseny. Ezúttal egy vállalkozó szellemű csapat vágott neki a kihívásoknak, név szerint a Hóvár csapat, melynek tagjai voltak: Dobsa Evelin, Ködöböcz Csilla, és szerény személyem és ugyebár Bandi tanár úr aki, amiben csak tudott a segítségünkre volt.

A verseny 3 fordulóból állt, 2 fordulót internet használattal kellett megoldani, a 2 fordulón 4 óra állt a rendelkezésünkre, hogy a könnyűnek nem nevezhető 8 feladatsort megoldjuk. Így jutottunk be a 19 legjobb csapatba, persze a döntő előtt még számolnunk kellett pár megpróbáltatással, ugyanis be kellett küldenünk az elő feladatokat, de a jól összecsiszolódott kis csapatnak ez már nem jelentett gondot.

A döntőre április 6-án került sor Székesfehérváron. Péntek reggel 7 óra – kissé kómásan bár, de tudással felfegyverkezve vágtunk neki a hosszú és fárasztó utazásnak, a végtelen zötykölődésnek a vonaton. Késő délután, mikor szállásunkra érkeztünk egy jó ízű vacsora után mindenki kellőképpen elfáradva tért nyugovóra, lelkiekben készülve arra, amit a másnap tartogat számunkra.

Az igencsak bőséges reggelit követően a verseny színhelyére indultunk sorstárainkkal. A versenynek egy elemi iskola adott otthont, ahol már minden elő volt készítve az izgalmas versenysorozathoz, ahol számos európai parlamenti képviselővel volt szerencsénk találkozni és megismerkedni. A döntő két részből állt, melyet egy rövidke ebédszünet szakított félbe. Érdekesebbnél érdekesebb és színes feladatokkal kellett megbirkóznunk, azonban voltak olyanok, amelyekbe beletört fejszénk. Eközben a tanár urak, Bandi tanár úr és András tanár úr, a háttérben asszisztáltak és velünk együtt átizgulták a versenyt. Sok új és érdekes dolgot tudhattunk meg az Európai Unióról, az európai országokról, azok kultúrájáról, gazdaságáról, stb. A feladattípusok között akadtak zenefelismerések, ír könnyűzenéket kellett felismernünk, de volt még pénzfelismerés, voltak a közlekedéssel, művészettel kapcsolatos kérdéssorozatok is. Sajnos a felkészültségünk nem bizonyult elegendőnek ellenfeleinkkel szemben, de még így is a középmezőnyben képviselhettük az iskolát.

A nap fáradalmait kipihenve este koncerten vetünk részt. Egy fergeteges estét tölthettünk el az Ismerős Arcokat hallgatva, s teli torokból énekelve, a szívünk mélyéig hatoló dallamokat: „Egy vérből valók vagyunk!” Azt hiszem, ez feltette az i-re a pontot.

Másnap hazaindultunk. Ismét négy óra zötykölődés és ismét édes itthon, ismét gödrös utak, ismét Kárpátalja. S bár sajnos a hőn áhított Brüsszeli utat nem sikerült elnyernünk, könyvnyereményekben részesülhettünk, s feledhetetlen három napot tölthettünk el a csodálatos nyugalmat árasztó Székesfehérváron.

Salánki Barbara

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük