Aznap délután, amikor is elindultunk Beregszászba  5 diáktársammal és Magyar Katalin  tanárnővel, sokan összegyűltek, hogy együtt ünnepeljék meg a Magyar Kutúra Napját.

A hatodik óráról „nagy sajnálatunkra” el kellett, hogy jöjjünk ebédelni (na azért éhen se maradjon az ember!). Majd Beregszász felé indultunk, ahová Berti bácsi vitt minket a gimis busszal. Rövid időn belül oda is értünk a főtérhez közeli utcához, ahonnan már nem kellett sokat gyalogolnunk a Rákóczi Főiskolához.

Kis várakozás következett, majd beengedtek minket az épületbe. Némi keresgélés után találtunk magunkat egy ülősort, ahová mindannyian befértünk. Pár perc után elkezdődött az előadás is. Egy hölgy köszöntötte az egybegyűlteket egy idézettel és pár kedves szóval. Ünnepi beszédet is mondott Orosz Ildikó, a

II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnök asszonya, amivel felhívta a figyelmünket arra, hogy a magyar  kultúra fennmaradásáért nekünk is tennünk kell. Ezzel a beszéddel megkezdődött az előadás, amit az Újbátyúi-Bátyúi Vegyes Kar kezdett. Előadásukban hat dalt adtak elő, amik közt szerepelt egyházi-, ifjúsági- és népdal is. Miután levonultak a színpadról  a bátyúiak, egy népdalt, egy verset és egy nagyszerű harmonika darabot hallgathattunk meg a  főiskolai hallgatóktól. Ismét a bátyúiak sorakoztak fel a színpadra, ahol elénekelték a Himnuszt a 130-adik Zsoltár dallamára. (ti. így énekelték azt a megzenésítéséig). A végén egy színész szavalta el a Nemzeti Imánkat.

Zárásképpen ismét elénekeltük közösen fennhangon a Himnuszt, amivel véget ért az előadás is. Kifelé menet mindenki kaphatott egy idézetes matricát, amin egy kép is látható volt, kapcsolódva az alkalomhoz.

A kivonulás után páran elmentek fornetti-zni. Ismét kis gyaloglás, majd beültünk a gimis buszba, amivel pár pillanat alatt visszaértünk a Líceumba.

Szerintem megérte feláldozni a szabadidőnket erre a programra, hiszen bepillanthattunk a magyar kultúra nagy és apró rejtélyeibe.

Molnár Zsolt