Indulj az úton… – Tanévzáró ünnepség a Nagyberegi Református Líceumban


Indulj az úton… – Tanévzáró ünnepség a Nagyberegi Református Líceumban

 

 

Ismét eltelt egy év … azt hihetnénk, hogy egy iskola életében a ballagások sora csak egy ismétlődő ceremónia, ami évről évre szinte ugyanúgy zajlik, s ugyanazt az érzetet kelti. Ez azonban közel sincs így, még akkor sem, ha az utolsó két tanév búcsúztató ünnepségei igencsak rendhegyóra és korlátozottra kellett, hogy sikerüljenek.

 

 

A tények ellenben azt támasztják alá, hogy minden ballagás különleges, mindegyik tartalmaz új elemeket, gondolatokat, s legelső sorban mindegyik a sajátja azoknak, akik épp a „Ballag már a vén diákot…” éneklik.

Idén sok tekintetben volt különleges a ballagásunk. 35 végzős állt a családja, rokonai, tanárai, valamint iskolája elé, hogy ünnepélyesen kijelentse: „megértem a felnőtt korra”. Nagy dolog, sokkal nagyobb, mint gondolnánk.

A tanévbúcsúztató előtti hét előkészületekkel és vizsgákkal telt, ill. próbáltuk azt is megtippelni, hogy érdemes-e szabadtéren műsort szerveznünk, vagy már a kezdetektől egy fedett helyen állítsuk össze a műsorunkat? Jól döntöttünk, hiszen ismét egy gyönyörű, szabadtéri ballagás zajlott a Nagyberegi Református Líceumban, igaz minimális esővel, amit egy kis átszervezéssel könnyen megoldottunk.

Elkezdődött…, a végzős osztályok felvonulása után elhangzottak az osztályigék:

 

11.A osztály: „De te maradj meg abban, amit tanultál, és amiről megbizonyosodtál.” 2Tim 3,14/a

 

 

11.B osztály: „Légy hű mindhalálig és neked adom az élet koronáját!” Jel 2,10

 

 

 

Ezek után Tóth László, az iskola lelkész-igazgatója köszöntötte a gyülekezetet, s kezdő áhítatában az összetartozás és az összetartás fontosságát emelte ki.

A köszöntők sorában meghallgathattuk Pándy-Szekeres Annát, a Kárpátaljai Református Egyház tanügyi tanácsosát, a líceum első igazgatóját, aki hálát adott jelenlévőkért és az iskola közel 30 éves múltjáért.

Szabó Dániel, a Magyar Református Egyház Presbiteri Szövetségének tiszteletbeli elnöke szintén köszöntötte az egybegyűlteket és a végzős tanulókat. Dani bácsi asztalra tett gyertyához hasonlította őket, s világításra szólította fel őket ebben a világban.

Mindezek után utoljára hangzott el a két osztály névsora, ami mellé mindenki személyre szóló bibliai igét kapott:

 

11.A osztály 11.B osztály
1. Bacskay Árpád 1. Csete Dániel
2. Bálint Milán 2. Darcsi Evelin
3. Bodnár Borostyán Lívia 3. Deák Tamás
4. Darcsi Balázs 4. Dóka Bolgárka Johanna
5. Demeter Alex 5. Fodor Tünde Virág
6. Demeter Márk 6. Gécse Bianka
7. Gőczi Viktor 7. Gorondi Mercédesz
8. Hájas Dominika 8. Kornicki Kamilla
9. Kosztyó Tamás 9. Kovács Richárd
10. Nagy Ádám 10. László Georgina
11. Orosz Péter 11. Lőrinc Levente
12. Rájplik Benedek 12. Lőrinc Orsolya
13. Szanyi Ketura 13. Orosz Boglárka Csilla
14. Szanyi M Alexa 14. Orosz Zsófia
15. Szilágyi György 15. Tihor Alex
16. Szilágyi Máté György 16. Varró Dorina
17. Szilágyi Vanda  
18. Szilvási Zsolt  
19. Tar Sándor Eduárd  

 

A végzősök műsora szívet melengető, megható és tartalmas volt. Annak ellenére, hogy egy rövidített műsort adtak elő, megköszönték a szüleik, az iskolájuk és a tanáraik, ill. az ukrán és a magyar állam segítségét abban, hogy elérkezhettek az érettségi mérföldkövéhez. Az osztályfőnökök, Szabó György (11.A) és Orbán László (11.B) külön köszöntőt kaptak többéves kitartó munkájukért, amit az osztályaik felé viszonoztak is búcsúbeszédükben.

A Nagyberegi Református Líceum igazgatója, Kovács András szintén köszöntötte a jelenlévőket, s beszédében hangsúlyozta, hogy az életben nem minden lesz azonnal nyilvánvalóvá, s bizonyos dolgokra megéri várni. Mindemellett felhívta a végzősök figyelmét arra, hogy lámpásként kell fényleniük, s megmaradniuk keresztyén magyarként bárhol, ahová csak az élet viszi őket. Kovács András ezután átadta a végzős osztályok kiválasztott tanulóinak a Gulácsy Lajos és a Tőkés László Ösztöndíjakat.

Gulácsy Lajos Ösztöndíjat kapott: Fodor Tünde Virág, Hájas Dominika, Orosz Boglárka Csilla, Rájplik Benedek és Szanyi Ketura.

 

 

Tőkés László Ösztöndíjat kapott: Gőczi Viktor, Kosztyó Tamás, Lőrinc Orsolya, Varró Dorina.

 

 

A szülők és a Szülői Tanács részéről Hájas István és Orosz Zsolt mondott köszönetet az iskolának, a tanári karnak és az osztályfőnököknek. Mindketten kiemelték, hogy mindvégig bizalommal tudtak lenni az iskola iránt, s nagy öröm volt számukra látni, hogy a gyermekeik milyen szépen haladnak a felnőtté válás rögös útján.

Az ünnepség zárásaként Tóth László tiszteletes úr áldást kívánt a ballagók előtt álló útra, majd pedig a 35 diák és osztályfőnökeik elballagtak az utolsó közös útjukra az osztályaik felé.

 

 

 

Az esemény kiközvetítésre került a líceum Facebook-oldalán, ahol a ballagási ünnepségünk visszanézhető. (+ záró gondolatok)

 

Kedves Végzősök! Isten áldjon titeket az előttetek álló úton. Ne feledjétek, az Alma Mater visszavár titeket!

 

Orbán László

 

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük