A zöld szalag, a remény szimbóluma
Iskolánkban december 6-án került sor a végzős osztály szalagavató ünnepségére, a Beregszászi Művelődési Házban. A szalagavató egy fontos mérföldköve a diákok életének. Ettől a ponttól komoly döntések várnak ránk, nehéz feladatokat kell majd teljesítenünk. Ezeknek a nehéz feladatoknak a teljesítésénél egyedül Istenbe kell kapaszkodnunk, hiszen tőle kaptuk az életünket, lehetőségeinket, Ő egyengeti utunkat – hallhattuk Tóth László, lelkészigazgató igehirdetésében, amely az alkalom nyitórésze volt. Az ünnepségen tiszteletét tette Bozsik Béla beregszászi magyar konzul, Heimann Józsefné, a Szekszárdi Garay János Gimnázium igazgatónője és kísérete, Nagy Béla a Kárpátaljai Református Egyházkerület főgondnoka, és még sokan mások. Többen elmondták biztató, bátorító gondolataikat a diákok számára. Dencs Elemér oktatási igazgató beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen fontos kell, hogy legyenszámunkra a hit, […]