Versenyeredmények


„A verseny a legközönségesebb feladatot is izgalmassá teszi.” S. J.
Tanulmányi megmérettetések a 2018/19-es tanév első felében

A tanulmányi és egyéb versenyek minden iskolás életében fontos szerepet játszanak. Ezek azok az események, ahol az eddigi munkát és erőfeszítéseket mérlegre lehet rakni. Összemérni a tudásunkat más iskolák tanulóival, levonni a konzekvenciákat az eddigi tanulási módszereink hatékonyságáról, tudatosítani magunkban, hogy haladhatunk-e a megkezdett úton, vagy esetleg itt az ideje valami újat kipróbálnunk? A kérdéseinkre a választ néha a versenyek eredményeiből tudhatjuk meg, néha viszont ez sem jó mutató. Persze ehhez nem árt valamilyen vetélkedőn elindulni, úgy, ahogyan azt a tanáraink év közben megpróbálják belénk sulykolni.
Az idei tanév első fele főként az állami járási vetélkedőkről szólt, ill. ezeken kívül részt vettünk még versmondó- és kalligráfiai megmérettetéseken is. Az előző évekhez hasonlóan a Nagyberegi Református Líceum diákjai nagyon szép eredményeket értek el, ami mutatja az ők és felkészítő tanáraik komoly munkáját. Nem időrendi, sem fontossági sorrendben, inkább csak valamiféle csoportosítást követve lássuk ezeknek a beérett gyümölcseit! Sok sikert a tanév második felében is!

Orbán László

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük