Líceumi végzősök a Balaton-parton


A már fél éve tartó háború számos dolgot felülírt és megváltoztatott. A Nagyberegi Református Líceum tanévzáró ünnepségét is rendhagyó módon szerveztük meg, rendhagyó időpontban. Az ismert helyzet miatt a ballagó osztályok osztályfőnökei nem lehettek személyesen jelen az alkalmon.

A találkozások meghiúsulása, valamint a tervezett osztálykirándulás és a végzősök közreműködésével minden tanévben megszervezett programok jelentős részének elmaradása miatt is vetette fel Kovács András igazgató úr, a 11.B-sek osztályfőnöke egy közös nyaralás ötletét, amelynek megvalósítására kereste a megoldást.

A nyári közös kikapcsolódásra először a Rákóczi Szövetség ajánlott lehetőséget a Sátoraljaújhelyen tartott középiskolás táborában, viszont a multiteszt megírásának időpontja az évfolyam több tagjának a kirándulás tervezett hetére esett, így ezt a programot le kellett mondanunk. Sokáig úgy tűnt, nem nyílik alkalom a találkozásra, de az Igazgató Úr kereste a további lehetőségeket, és végül Isten kegyelméből sikerült helyszínt és támogatót találni.

2022. augusztus 15-től augusztus 21-ig évfolyamunk 19 diákja osztályfőnökeinkkel együtt egy hetet töltött el Balatonföldváron, a Riviéra Park Hotelban.

A hangsúly a közösen eltöltött időn, a pihenésen és a strandoláson volt. Mivel mindenkinek szüksége van egy kis változatosságra, ezért igyekeztünk különböző programokat is szervezni. Így jutottunk el szerdán Balatonszárszóra, ahol először a József Attila Emlékházat látogattuk meg. Itt sok olyan dolgot láthattunk, amelyekről már az irodalomórákon is hallhattunk, de akadt olyan is, amit csak akkor tudhat meg az ember, ha ellátogat erre a helyszínre, emellett rengeteg verset hallhattunk különböző előadásokban, illetve kvízeket játszhattunk a költő életével és munkásságával kapcsolatban. Ezt követően átsétáltunk az SDG Családi Hotel és Konferencia-központba, ahol Vass Pál ügyvezető igazgató úr vezetett körbe minket. Ismertette a balatonszárszói református szellemiség történetét a Soli Deo Gloria Diákszövetség 1921-es megalakulásától kezdődően a komplexum 2004-es megnyitásával és jelenlegi működésével bezárólag.

A csütörtök este a koncerteké lett volna, de sajnos az alacsony vízállás közbeszólt, így a koncerteket Balatonföldvár helyett Balatonfüreden tartották meg.

Pénteken menetrend szerinti hajójárattal Tihanyba mentünk, ahol Barta Ábel Nándor idegenvezető segítségével megtekinthettük a Tihanyi Bencés Apátságot, megtudhattunk új információkat az apátság történetéről és a szerzetesi közösségről is.

A szombati nap a pihenésről szólt, a nap végén pedig megszerveztünk egy bankettpótló estet, amely egyben búcsúestként is szolgált. A vasárnap a hazautazásé volt.

Köszönjük a Kárpátaljai Szövetségnek, annak elnökének, Benza György úrnak, hogy lehetőséget teremtettek a rég várt találkozásunknak és szponzorálták egyhetes kikapcsolódásunkat. Köszönjük Zsók Enikőnek, a Riviéra Park Hotel igazgatójának, illetve a komplexum minden munkatársának, hogy szívélyesen fogadtak bennünket, valamint több külön kérésünk megoldásában is a segítségünkre voltak. Köszönjük Pándy-Szekeres Dávid tanár úrnak és az ő közbenjárásával a hollandiai Tabitha Alapítványnak a találkozásunk megsegítésére küldött támogatásukat.

A legnagyobb köszönet Kovács András és Gálfi Dezső osztályfőnököket illeti, akik megszervezték nekünk a közös pihenést, illetve egész héten koordinálták a programjainkat.

 

 

Mindenért egyedül Istené a dicsőség!

 

Ádám Tünde

végzős tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük