Fiú-lány hétvége


Fiú-lány hétvége, avagy tisztázandó kérdések egy bonyolult világban

2021. február 19-én, egy bentmaradós hétvégén került megszervezésre és lebonyolításra a fiú-lány hétvége, ahol különböző előadások keretein belül megvizsgáltuk keresztyén szemszögből mitől férfi és mitől nő valaki, leginkább a lelki-gondolkodásbeli szempontokat, tulajdonságokat figyelembe véve, valamint, hogy mi a férfi és a nő, a fiú és a lány szerepe a világban.
Pénteken Nagy Szabolcs lelkipásztor tartott előadást ,,Párkapcsolat. Miért érdemes várni a mai világban is?!” címen, ami arról szólt, hogy mit mond a Szentírás a házasság előtti nemi kapcsolatról, valamint miért érdemes ezzel várni a házasságig. Ezt követően, a hétvége első napjának zárásaként lehetőségünk nyílt arra, hogy megnézzük a Séta a múltba című könyvön alapuló romantikus drámát, ezzel bepillantást nyerve egy lelkipásztor lánya és egy ,,menő” fiú szerelmébe, ill. abba, hogy mi módon birkóznak meg a lány betegségével.
A következő nap első programja egy fiúknak és lányoknak különbontott előadás volt, amin az általunk névtelenül feltett kérdésekre kaphattunk válaszokat.
A lányoknak szánt előadást Molnár Erika tanárnő, ifjúsági munkás tartotta, ahol olyan témákat érintettünk, mint a párkapcsolat, a fiú-lány barátság, az abortusz, az intimitás stb.
A fiúknak Nagy Szabolcs tiszteletes úr tartott előadást, ahol válaszolt az általunk feltett kérdésekre. A témához illő komolysággal lezajlott előadáson többek között szó volt az önkielégítésről, homoszexualitásról és pánszexualitásról, illetve mikor minek van az ideje, ill. minek nincs helye a párkapcsolatban. Teológiai, tudományos és pszichológiai oldalról megközelítette, hogy milyen lelki állapotban van ideje az intim pillanatoknak. Továbbá megtudhattuk, hogy milyen kérdéseket érdemes megbeszélni házasságkötés előtt, ill. miért fontos a szüzesség megőrzése a házasságig.
Zárásként meghallgathattuk Molnár Erika előadását, arról, hogy miként változott a nők és férfiak szerepe a történelem során az őskortól kezdve. Elmagyarázta a matriarchátus és patriarchátus közti különbséget, majd elmondta milyen feminista törekvések kezdődtek a legújabb korban. Ezután a nők és férfiak jelenlegi helyzetét mutatta be, illetve felsorolta az ezzel kapcsolatos problémákat. Zárásként pedig elmondta, hogy melyik nemnek milyen feladatokat kellene vállalnia az Ige mérlege szerint.
Köszönjük az előadónak, hogy elfogadták a meghívást, segítettek, hogy betekintést nyerjünk ezekbe a témákba, valamint azt, hogy bátran fordulhattunk hozzájuk az előadásokat követően is különböző témákkal, kérdésekkel. Köszönjük a tanároknak, hogy megszervezték nekünk ezt a hétvégét! Viszont mindenért egyedül Istené a dicsőség!

Páll Márton, Ádám Tünde,
a Nagyberegi Református Líceum 10.A és 10.B osztályos tanulói

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük