Csendes hétvége egy fontos kérdés jegyében


Az elmúlt hétvégén nevelőink egy különleges alkalmat szerveztek számunkra, ahol lehetőségünk volt közelebb kerülni Istenhez, közelebbről megismerni Jézust. „Kicsoda Jézus?” Ez volt a hétvégénk fő témája.

Pénteken este Ráczkövy Éva, iskolánk lelkigondozója nyitó áhítatát hallhattuk, amelyben  bevezetett bennünket a hétvége témájába. Utána pedig szabadidő következett. Este volt lehetőség megnéznünk egy filmet is, úgy ahogyan minden másik hétvégén szoktuk.

Másnap, szombaton a szokásos délelőtti nagytakarítás és ebéd után hallgathattuk meg Nagy Szabolcs guti református lelkész előadását, melyből megtudhattuk többek között azt, hogy miért kellett Jézusnak 100% embernek és 100% Istennek lennie. Beszélt még a Jézussal való kapcsolatunk fontos részeiről, a bűnbocsánatról, alázatról, őszinteségről. Nem tudjuk megérteni azt, hogy kicsoda Jézus, egy életen át fogjuk megismerni őt.

Tiszteletes úr előadása után a diákoknak lehetősége volt pihenni, tanulni, imaszobában vagy láthatatlan színházban részt venni. Ezután következett a finom vacsora, amely után Margitics János beregszászi református lelkész előadása következett. Tiszteletes úr arról beszélt, hogy Jézus mindörökké ugyanaz. Mi változunk, a világ változik, de Jézus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Mi mégis megpróbáljuk sokszor őt elkerülni, pedig  „Az Istenen kívül nincs boldogulás.” Az előadás után, aki szeretett volna részt venni a színházban, vagy az imaszobában még volt rá lehetősége. Aztán pedig a szokásos szabadidő és filmnézés következett.

A vasárnapi nap délelőttjén lehetőségünk volt egy ifjúsági istentiszteleten részt venni, amelyet szintén Ráckövy Éva tanárnő tartott. Az istentisztelet a lelki viharokról szólt. Az életünket nem lehet lelki viharok nélkül leélni. Szükségünk van ilyen viharokra, hogy megtanuljunk dolgokat. De ne feledjük, ezekben a helyzetekben mindig ott van Jézus a hajónkban és átsegít minket ezeken a viharokon. Az istentisztelet után meghallgathattuk Darcsi Éva és Darcsi Béla bizonyságtételét. Majd egy laktató ebéd után következett Kovács Gyula haranglábi református lelkipásztor előadása, melyben többek között hallottunk arról, hogy miért fontos az, hogy igazán megismerjük Jézust. A világ minket akar, azt akarja, hogy úgy ismerjük meg Jézus Krisztust, ahogyan a világ bemutatja. Ezért kell megismernünk Jézust úgy, ahogyan a Biblia azt elénk tárja és engedjük be Őt a szívünkbe.

A hétvége Varga Brigitta nevelőtanárnő áhítatával zárult, melyben összefoglalta az előadások üzenetét, és elgondolkodhattunk azon, mit viszünk mindezekből el a szívünkben.

Hálásak vagyunk az Úrnak ezekért az alkalmakért és köszönjük nevelőtanárainknak, hogy megszervezték számunkra ezt a hétvégét. Legyen mindezért egyedül Istené a dicsőség! SDG!

 

Tóth Levente László,

a Nagyberegi Református Líceum 10.A osztályos tanulója

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük