„Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem.
Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.”
(Zsolt 23,2–3)
A mögöttünk hagyott, járványhelyzettel és online távoktatással nehezített másfél tanév különösen nagy erőfeszítéseket, kreativitást és helytállást követelt mindenkitől, aki részese egy-egy tanintézmény életének, legyen pedagógus, munkatárs, diák vagy szülő. A problémákon történő felülemelkedéshez elengedhetetlen az együttgondolkodás és együttműködés képessége, valamint a közös célok megvalósítása iránti elkötelezettség, csapatként tudjuk a legkönnyebben leküzdeni az előttünk tornyosuló akadályokat.
A közösségi szellem megerősítése céljából az elmúlt napokban a Nagyberegi Református Líceum munkatársi közössége és tanári kollektívája csapatépítő programokon vett részt. Július 15-én, csütörtökön iskolánk munkatársai ellátogattak a técsői járási Talaborfalu (Tereblja) közelében található Edem üdülőközpontba, ahol egy finom ebédet követően csónakázással, vízibiciklizéssel, fürdéssel és csúszdázással töltöttek el együtt egy jó hangulatú napot. A közös kikapcsolódást szolgáló alkalomra Kovács András oktatási igazgató és Tóth László lelkészigazgató is a csapattal tartott.
Július 21-én, szerdán oktatási intézményünk szaktanárai és nevelőtanárai csapatépítő honismereti kiránduláson vettek részt jelen sorok írójának kalauzolásával. Bár a buszos utazás elején nagy szemekben esett az eső, de mire az első tervezett helyszínre értünk, alábbhagyott, majd szinte el is állt, így mégsem kellett csak a buszból gyönyörködnünk a tájban. Az első állomás az Ung folyó és a Vajda-patak által közrefogott, 260 méter magas, vulkanikus eredetű sziklán épült, nemrég felújított nevickei vár volt. Az erődítményhez érve örömmel konstatáltuk a fejlesztések eredményeit, majd egy rövid ismertetőt tartottam a várhoz kapcsolódó mondákról, illetve Nevicke történelmi múltjáról. A barbakán mellett található lépcsőn felsétálva, a falak mellett elhaladva gyönyörű kilátás tárult mindannyiunk elé. A várudvar önálló felfedezése, a csoportképek és a saját fotók elkészítése után visszaindultunk a buszhoz.
Nevickét elhagyva, Perecsenynél keletre fordulva továbbhaladtunk a nap fő helyszíne, az ungvári járási Turjavágás (Turjapaszika) közelében lévő Vojevodino üdülőközpont felé. Ide megérkezve Ráczkövy Éva tanárnő szervezésének köszönhetően elfogyasztottunk egy finom ebédet a Koliba étteremben. A közös étkezést követően a turisztikai objektum fő attrakciója, a Schönborn-park felé vettük az irányt, amelynek bejárata előtt röviden ismertettem azt, hogy 1726-tól kezdődően két évszázadon keresztül milyen szerepet töltött be a grófi család a munkácsi-beregszentmiklósi uradalom történetében. Beszéltem a park területén található különböző tereptárgyak és szobrok asztronómiai, az Osztrák-Magyar Monarchia történetéhez köthető, illetve vallási vonatkozásairól. A kapun belépve megnéztük többek között a Kárpátok erdeiben többször vadászó I. Ferenc József osztrák császár, magyar és cseh király, valamint kedvenc vadászkutyája közös szobrát, a magyarság körében nagy tiszteletnek örvendő császár- és királyné, Sisi (Wittelsbach Erzsébet) fehér parkbetonból készült alakmását, a Monarchia kontúrját felidéző tavat, Nepomuki Szent János vízimalmát. Itteni sétánkat a négy evangélista hídján átkelve, a parkban található Via Dolorosán végighaladva a pravoszláv kápolna előtt, illetve az épületbe belépve zártuk. Mielőtt elhagytuk volna a Schönborn-parkot, felhívtam a csoport tagjainak figyelmét az említett híd mellett látható, Ferenc József-föld elnevezésű, kövekből és kovácsoltvas-tárgyakból álló kompozícióra. Az alkotás a címében megnevezett szigetcsoportot felfedező osztrák-magyar északi-sarki expedíciónak állít emléket, amelynek szülőfalum, Vári szülötte, Kepes Gyula hajóorvos volt az egyetlen magyar tagja.
A kellemes hangulatban eltöltött, sok beszélgetéssel színesített napot Ungváron zártuk, ahol a református templomtól indulva tartottunk egy rövid, fagyizással egybekötött városnézést.
Köszönjük szépen mindenkinek, aki hozzájárult a csapatépítő programok eredményes, maradandó élményekben gazdag megvalósításához. Hálásak vagyunk Istennek, hogy gondoskodott számunkra a közösség megerősítését szolgáló alkalmakról.
Gálfi Dezső
szervezőpedagógus