A tanév utolsó estéje


Minden diák életében eljött a várva várt pillanat. Az év utolsó estéje.

Amikor a diákok és a tanárok összegyűlnek egy utolsó hangulatos karácsonyi vacsorára.

20161222_201105

A karácsonyi vacsora előtt a diákok istentiszteletre mentek. Majd a líceum tornatermében egy kis előadásra, amelyet a Kovács család szervezett néhány diákkal. Először egy gyönyörű éneket hallgathattunk meg, majd egy keringőt láthattunk.

Ezt egy hangszeres előadás követte. Molnár Rékától hallhattunk egy csodálatos zongora darabot. A műsor közepén Gerzsenyi Tündétől pedig egy hangszeres éneket. Az előadások között versekkel, monológokkal szórakoztatták a nagyérdeműt. A műsor végén a keringőt bemutató diákok felkérték a líceum tanárait egy táncra, és ezzel véget is ért a vacsora előtti műsor.

A diákok, tanárok és a vendégek átvonultak a tornateremből a líceum étkezdéjébe, ahol Kovács András igazgató úr felkérte a Szülői Tanács elnökét, Szilágyi Károly lelkipásztort, hogy tartsa meg igei köszöntését. Majd egy imádsággal megkezdtük a karácsonyi vacsorát. A vacsora végén a tanáraink egy meglepetés énekkel készültek nekünk. Majd az angolosok néhány angol éneket énekeltek. A vacsora egy áhítattal zárult, amelyet Horvát Sándor végzős diák tartott. A záró áhítat után még Tóth László lelkész-igazgató kedves szavakkal szólt hozzánk.

Ez az este boldogan telt és egyben szomorúan is, mert el kellet búcsúznunk Linc Alexandra tanárnőtől.

Találkozunk jövőre!

Barta Klaudia

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük