Március 24-én indult el líceumunk három diákja (Kopor Vivien, Farkas Bettina és Turányi Richárd) a Felvidéken megrendezett XXVI. Nemzetközi Magyar Matematikaversenyre. Ide a kiemelkedő eredményeket elért diákokat választották ki, s ők képviselhették Kárpátalját.
Az ott töltött öt napunkat nem csak a verseny tette emlékezetessé. Érdekes programok vártak minket: a Somorjai Színház előadása, városnézés, koncert, a Fölszállott a páva néptánc együttesének műsora, és egy Pozsonyban töltött nap, idegenvezető kíséretével. Szabadidőnkben lehetőség volt használni Európa egyik legmodernebb és legnagyobb sportkomplexumának edzőtermét, gimnasztikatermét és uszodáját. Nem csak neves matematikusokkal, hanem a VB- re készülő szlovák focistákkal is szerencsénk volt találkozni.
A versenyen a kárpátaljai diákok közül senki nem ért el magasabb helyezést, de már a részvétel is hatalmas örömöt nyújtott, főként azért, hogy olyan emberek társaságát élvezhettük, akik szintén érdeklődnek a matematika iránt és nem hagyják elveszni a magyarok hírnevét a matematikusok között.
Istené legyen a hála és a dicsőség, emellett pedig köszönet a felkészítőtanároknak, szervezőknek, hogy részesei lehettünk a XXVI. NMMV-nek és tapasztalatot szerezhettünk a matematika terén!
Farkas Bettina