„A Lélek ugyanaz” Refitali – 2017


Idén 2017. július 6-9-e között került megrendezésre a Kárpát-Medencei Református Középiskolák Találkozója, immár huszonkettedik alkalommal, amelynek Magyarország, azon belül Nagykőrös városa adott otthont a 200 éves Arany-évforduló kapcsán. A találkozó jelmondata: „A Lélek ugyanaz”. A Nagyberegi Református Líceumot Szilvási Boglárka, Hajdu Péter, Kovács Alexandra Kitti és Kovács András igazgató úr képviselte.

A líceumból reggel 9 órakor indultunk és délután fél 5 körül értünk Nagykőrösre. A megérkezést követően lehetőségünk volt választani az előttünk álló napok programjai közül. A szervezők nagyon színes és érdekes programokkal készültek a résztvevő diákok és tanárok számára. Ezután mindenki elfoglalta a szálláshelyét. A szállás elfoglalása után Sipos Péter István lelkész nyitó áhítattal köszöntötte a résztvevőket, azután Suba Lajos igazgató úr mondta el köszöntőjét, végül pedig Dr. Cziráné Dr. Kőházi-Kis Tímea ismertette a vendégekkel a találkozó legfontosabb tudnivalóit. A diákoknak ismerkedési estet szerveztek, a tanároknak pedig előadást tartottak.

Másnap reggel minden iskola képviselője ünnepi öltözéket vett fel és a szállás épületétől zenés és rendőri kisérettel a nyitó istentiszteletre vonult. Istentisztelet után lehetőségünk volt megtekinteni a templom harangjait, majd a toronyból a város látképét. Az ebédet követően a tanárok a ceglédi dob múzeumot tekinthették meg, a diákok pedig a Ceglédi Gyógy- és Strandfürdőre mentek, ahová a kiállítást követően a tanárok is követték őket, és ahol eltölthettük a vacsoránkat. Este a diákoknak táncházra várták a szervezők.

Harmadik nap részt vettünk egy Arany János kiállításon, aztán pedig megnézhettük Nagykőrös nevezetességeit interaktív feladatokkal egybekötve. A délutáni program keretében elmentünk a Pálfája oktatóközpontba, amely Nagykőrös leglátogatottabb helye, itt is színes programokkal várták a vendégeket a találkozó szervezői. Este pedig a diákoknak discot rendeztek, ahol lehetőségünk volt kitáncolni magunkat, miközben a tanárok előadáson vettek részt.

Utolsó napunkon a záró istentiszteletre került sor, ahol minden résztvevő a találkozó elején megkapott pólóját viselte. Az igét Sipos Péter István lelkipásztor hirdette. A találkozó végén felolvasták a záró nyilatkozatot és Suba Lajos igazgató úr pedig útjára bocsájtotta a találkozó résztvevőit.

Mi nagyon élveztük ezt a találkozót, sok új embert ismerhettünk meg, értékes előadásokon, szabadidős programokon vehettünk részt. Kívánom, hogy akik jövőre képviselik líceumunkat, egy ehhez hasonló élménydús, lelki épülést segítő találkozóban legyen részük.

 

Hajdu Péter

a Nagyberegi Református Líceum tanulója

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük