Nap szerinti archívum: 2014-04-24

Irány Szekszárd!

Líceumunkban nem szokatlan, hogy a szünidejüket néha utazással töltik a diákok. Ebben a szünetben sem volt másként nálunk, a 10. osztályban, hiszen a Határtalanul programnak köszönhetően közel egy hetet tölthettünk Szekszárdon a Garay János Gimnázium diákjainak társaságában. Március 10-én útnak indult a csapat, s hosszú buszozás után megismerkedtünk fogadóinkkal, akiknél egész héten vendégeskedtünk. Fáradtan, de érdeklődve hallgattuk Heilmann Józsefnét a gimnázium életértől, majd bemutatta kísérőtanárainkat, akik egész héten kalauzoltak bennünket: Kasó Zoltánt, Nagy Lászlót, Tóth Andrást, Kovács Andrást, Szabó Györgyöt. Viszont a napnak még nem volt vége, mert a Művészetek Házában állampolgársági eskütételre került sor, ahol mi is részt vehettünk. A hét első programja volt a Paksi Atomerőmű Zrt.-ben tett kirándulásunk, ahol két csoportra oszlottunk: a 16 éven felüliek bemehettek […]

A szeles város – Sárospatak

Mint tudjátok pihenés helyett, mi a nyolcadik, kilencedik és tizenegyedik osztály néhány tagja ellátogattunk Sárospatakra. Szerda reggel indultunk útnak, 8.30-kor a beregsurányi határátkelőhelyről. A határon hamar átértünk, majd a határ után Pándy-Szekeres Anna tanárnő, és egy busz várt minket. Sárospatak felé Anna tanárnő sok érdekességet mesélt nekünk Sárospatakkal kapcsolatban. Miután megérkeztünk megtekintettük új lakóhelyeinket, majd egy rövid köszöntő és tájékoztatás fogadott a Teológia imatermében. Ezután átmentünk a kollégium gimnáziumi részébe, ahonnan elindultunk a Rákóczi várba. A nap további részében szabad programmal töltöttük el az időnket. Másnap nyolc órakor mentünk reggelizni, ahol a konyhán dolgozó hölgyek igencsak megdicsértek minket, hogy milyen szép csendben eszünk. A reggeli után indultunk el Sátoraljaújhely irányába, de úti célunk, mégis Füzér, s annak vára volt. A […]

Előadás az AIDS-ről

Március 20-án ellátogatott líceumunkba Csehér Zsuzsa, a járási szociológiai osztályról. Először elmondta, hogy egy szociális munkás feladata, hogy hátrányos helyzetű fiataloknak nyújt segítséget, és mellette különböző felvilágosító munkát is végez. Ezen a napon az AIDS-ről hallhattunk előadást. Kaptunk egy tesztlapot, melynek egyik oldalát az előadás előtt, másikat pedig az után kellett kitöltenünk. Ezzel felmértük tudásunkat a HIV-fertőzést illetően. Tehát a HIV – immunhiányvírus, az AIDS – immunhiányos tünetegyüttes. A betegség 1981-ben lett regisztrálva, világnapját december 1-én van. A HIV-vírus a T-limfocitákat öli meg, ami által a szervezet védekező képtelenné válik. A vírus vérátömlesztéssel, szoptatással, nemi érintkezéssel, injekcióval terjed. Ezen kívül véres borotva, fogkefe közös használatával is fertőz. A vírus nyálkahártya kontaktussal adható át. Viszont nem kapható el kézfogással, baráti érintkezéssel, […]