Interjú Bacsardi Lászlóval


Hol született, hol végezte tanulmányait?

 

Magyarország nyugati szegletében, Sopronban születtem. A középiskola elvégzése után kerültem Budapestre, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Karán végeztem mérnök-informatikus szakon. Az egyetemi tanulmányaim befejezése után maradtam doktoranduszként a BME-n. A Híradástechnikai Tanszéken voltam doktorandusz, és itt írtam meg a doktori disszertációmat.

Jelenleg mivel foglalkozik,mi a hobbija?

 

Két egyetemen tanítok, az egyik a BME, a másik pedig a Nyugat-magyarországi Egyetem. Utóbbinak több helyen is van campusa, az Informatikai és Gazdasági Intézet, ahol dolgozok, Sopronban található. Amellett, hogy egyetemi hallgatóknak tartok órákat, különböző kutatási munkákban veszek részt.

Hobbim az űrkutatás, az újságírás és az utazás. Még középiskolás koromban kerültem kapcsolatba a Természet Világa folyóirat által meghirdetett diákpályázattal, ezen keresztül pedig a tudományos újságírással. Hogyan tudunk úgy írni a tudományról, hogy érdekes és olvasmányos legyen? Ezzel a kérdéssel elég sokat kellett foglalkoznom. Az egyetemen töltött éveim alatt főszerkesztője lettem a BME egyik újságjának, az Impulzusnak, majd később a Műegyetemi Sajtóklub elnökévé választottak néhány évre. De azóta se távolodtam el az újságírástól, az Űrvilág nevű internetes űrkutatási hírportálnak viszem a napi ügyeit.

Utazni is nagyon szeretek. Az egyetemen folytatott kutatásaim miatt illetve nyaralások keretében több távoli helyre is eljutottam. Megmásztam Japán legmagasabb hegyét, a Fujit, hogy a tetejéről nézzem meg a napfelkeltét. Láttam bálnákat Dél-Afrikában, fókákat Kanadában, mókusokat New Yorkban, birkákat Új-Zélandon. Megkerestem a Loch Ness-i szörny tavát Skóciában (a szörny nem volt benne), ettem csokit Svájcban, jártam a Föld egyik legforróbb pontján a kaliforniai Halál Völgyében, és láttam a napnyugtát az Ausztrália közepén lévő vörös sziklánál, az Ulurunál. Amellett, hogy jártam különböző űrügynökségeknél (többek között a NASA floridai űrközpontjában, ahonnan az űrrepülőgépeket indították, illetve az Európai Űrügynökség hollandiai központjában), több külföldi űrhajóssal is találkoztam az elmúlt évek során.

Kezdettől fogva kvantumfizikus szeretett volna lenni ,mi volt az álma?

Kvantuminformatikus, nem kvantumfizikus. Mérnök vagyok, és a kvantumfizikán alapuló kvantuminformatikára is mérnöki szemmel tekintek, ahogy az október 11-i előadásomban beszéltem róla. Középiskolás koromban nem érdekelt ez a terület, és az egyetemen is elsősorban más dolgokkal foglalkoztam. Aztán 2003-ban kapcsolatba kerültem egy Imre Sándor nevű egyetemi oktatóval, aki megismertette velem a kvantuminformatika világát, és azóta is vele dolgozok együtt. Sikerült egy olyan területet találnom a kvantuminformatikán belül, ami összekapcsolható az űrkutatással, és szakmai kutatásomban többek között azt vizsgáltam, hogyan használhatjuk a kvantuminformatika által kínált eszközöket a műholdas kommunikációban.

Hogyan kapcsolódott be a MANT munkájába?

Ez is a középiskolához köthető. Részt vettem a MANT által meghirdetett diákpályázaton. Akkoriban még esszépályázatnak hívták, és egy dolgozatot kellett készíteni egy megadott témakörben. Emlékszem, Kedvenc bolygóm volt a pályázat címe. A diákpályázatot a MANT űrtábora követte, ahol nagyon sok, hozzám hasonló érdeklődésű emberrel tölthettem együtt egy hetet. Majd újabb diákpályázat, újabb űrtábor, egyre aktívabb szereplésekkel. A MANT mindig is bátorította a fiatalokat, akár középiskolásokról, akár egyetemistákról volt szó. 2003-ban a MANT elnökségi tagjává választották, 2009-ben pedig a társaság főtitkára lettem. 2003-2009 közötti időszak egyik legnagyobb élmény az volt, amikor Charles Simonyival szerveztük a 2007-es és 2009-es rádiókapcsolatot, amely során rádiókapcsolatba léptünk a Nemzetközi Űrállomáson lévő turistával, és Simonyi válaszolt magyar diákok kérdéseire.

Mi a véleménye az űrkutatást illetően a jövőre nézve?

Az űrkorszak 1957-es kezdete óta nagyon sokat fejlődött az űrkutatás, napjainkra már űrtevékenységről beszélünk. A szóval azt próbáljuk meg jelezni, hogy az űr már nem csak a kutatóké, nem néhány gazdag ország kutatóinak és űrhajósainak a játékszere. Műholdas rendszerek segítik a közlekedésünket, a kommunikációnkat, a terménybecslést, a repülőgépek navigációját, az időjárás-előrejelzést. Nagyon sok űreszközön alapuló rendszer annyira hétköznapi lett napjainkra, hogy nem is gondolunk a műholdakra, miközben használjuk. Ezzel párhuzamosan feltérképezzük a Naprendszerünket, hogy még több mindent tudjunk meg arról a gyönyörű bolygóról, amit Földnek nevezünk. Ahogy egye több mindent tudunk, úgy lesznek újabb és újabb kérdéseink. A Nemzetközi Űrállomás révén 2000 óta állandó az emberes jelenlét a világűrben, és a világűrben járt űrhajósok – függetlenül attól, hogy milyen nemzetiségűek, milyen nyelvet beszélnek – egy dologban mind egyetértenek: ilyen törékeny bolygót, mint a Föld, még soha nem láttak.

Szerintem az emberiség hosszú távú jövője csak az űrtevékenységgel együtt képzelhető el. Almár Iván és Galántai Zoltán szerzőpáros Ha jövő, akkor világűr című könyvében nagyon sokat lehet erről olvasni, ajánlom mindenkinek a figyelmébe.

Ön hisz a földönkívüli életben?

Nem hiszek a zöld kis emberkékben, akik a Föld körül csészealjakkal repkednek és embereket rabolnak el. De foglalkoztat a kérdés, hogy a mi civilizációnk az egyedüli-e a Világegyetemben. Túlságosnak nagy az Univerzum ahhoz, hogy egyedül legyünk. A földönkívüli idegen, technikai civilizáció kutatásával a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence) foglalkozik, és én tagja vagyok a magyar SETIMűhelynek. Nagyon érdekes az a munka, amellyel a SETI kutatók foglalkoznak. Ők nem UFÓ-kat keresnek, hanem műszereikkel az eget pásztázzák, és idegen civilizációk nyomai (például rádiójelek) után kutatnak. Nem lenne rossz meghallgatni egy idegen rádióműsort.

Mit üzen a Nagyberegi Református Líceum diákjai számára?

Sokszor azt látni a felnőtteken, hogy elfelejtették, milyen volt diáknak lenni. Amikor izgalmas és érdekesnek tűnik a világ, amikor még vár ránk valami új majd az iskolai kapuin túl. Ha elballagnak majd a Líceumból, ne felejtsék el ezt. Én a mai napig emlékszek erre az érzésre, mert sem a kvantuminformatikai kutatás, sem az űrtevékenység varázslatos világa nem hagyja elfelejtetni velem.

Doktor Benjámin

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük