Vinni a zenés örömhírt


„Ha valaki nem szereti az Urat, legyen átkozott! Marana tha!

Az Úr Jézus kegyelme veletek!”

(1 Korinthus 16, 22-23)

A Nagyberegi Református Líceum 2021-2022-es tanévében a zenéhez és énekhez értő 10-es diákok között alakult egy csapat, akik az áhítat előtti és utáni zenés ráhangolódásért voltak felelősek. Az idei tanévre már kialakult 4 végzős diákból az állandó együttes, a Marana tha Band (Marana tha: arám nyelvű őskeresztyén imádság: Urunk, jöjj; v. közel az Úr). Énekesünk Bodnár Gréta, gitárosunk Tóth Levente László, a zongoránál Kertész Tamás Krisztián, a dobnál pedig Zelik Kincső ül.

Első kiszállása az együttesnek a bulcsúi református gyülekezetben volt, és még ugyan azon a hétvégén a kígyósi református gyülekezet istentiszteletén is szolgálhattak Iván Gusztáv tiszteletes jóvoltából. Ezután Bodnár Gréta gyülekezetében, a sárosoroszi református gyülekezetben szolgálhattunk egy evangelizációs hét egyik napján. Majd ismét Iván Gusztávnak hála, aki rendszeresen hívja az együttest gyülekezeteibe, az asztélyi református gyülekezetben is dicsőíthettük az Urat.

Az itt előadott énekek mind bizonyságot tesznek az Úrról, az Ő szeretetéről, oltalmáról. Biztatást, erőt ad a mindennapokhoz, és a zenekar utolsó éneke figyelmeztet, hogy siessünk, mert hamar lejár a kegyelem ideje. Az énekek között Ráczkövy Éva, lelkigondozó, az énekre ráhangoló gondolatokat mond el. Hálával tartozunk még Orosz Péter tanár úrnak is, aki amellett, hogy a zenekart szállítja a kiszállásokra, szükség esetén, még a dob mögé is beül és kiegészíti az együttest.

Marinka János – a GyEK munkatársa – meghívta az együttest a november 18-19-20–a között a Bereg Campen megrendezett tini hétvégére, hogy zenével szolgáljunk és kísérjük az énekeket. Emellett mi is részt vettünk a programokon, előadásokon, áhítatokon, a szobák közti énekversenyben is besegítettünk a versenyző csapatoknak, és nem csak énekelve tettünk bizonyságot az Úrról, hanem elmondtuk a fiataloknak, hogyan éljük meg a hitünket mi is, velük majdnem egykorúak. Mindnyájan lelkileg feltöltődve álltunk neki az újabb hétnek.

Ezt követően elkezdtük összeállítani az adventi csokrunkat, ami az áramkimaradások miatt kezdetben nehézkesen, de Istennek hála végül gördülékenyen haladhatott. Az ide összeválogatott hangulatos énekek hívják a hallgatót, hogy jöjjenek, és imádjuk együtt az Urat, és emlékeztet minket, hogy minden adventnek miről kellene szólnia. Szembesít azzal, hogy Jézus mennyi mindent feladott értünk, amikor emberként lejött hozzánk. A csokrot egy megzenésített imával zártuk, amelyben Istentől békét és igazságot kérünk. Készült b verzió is az énekekről, ha esetleg nem lenne áram, akkor a zenekart ez sem állítsa meg.

Advent első vasárnapján újra a kígyósi református gyülekezetben szolgálhattunk Iván Gusztáv meghívására, és még aznap Nagyberegen is, a családi csendesnap alkalmából, ahol énekeket is tanítottunk a résztvevőknek. December 2-án a líceum diákjainak és szüleinek, a líceum tanárainak és munkatársainak szervezett adventi családi napon is hirdethettük énekek által a Jézus közeledését. Majd advent harmadik vasárnapján Homoki Gábor tiszteletes meghívására a feketepataki református gyülekezetben dicsőíthettünk, és advent utolsó vasárnapján a makkosjánosi református gyülekezetben szolgálhattunk Balázs Antal lelkész jóvoltából.

Az együttes minden tagja és segítője nevében mondhatom, hogy hatalmas hálával tartozunk Istennek a fent említett kiszállásokért. Éreztünk magunkon gondviselését, és áldását a zenekar munkáján. Sosem kellett alkalmaznunk a b verziónkat, mindig megoldódott az árammal kapcsolatos kérdés, amelyért hálásak vagyunk a gyülekezeteknek is az ebben való közreműködésért. Köszönjük Ráczkövy Éva tanárnőnek és Orosz Péter tanár úrnak, hogy vállalták a fáradtságot, és a hétvégéket velünk töltötték. Emlékekben gazdag és minőségi időt tölthettünk el együtt, amely által közelebb kerültünk Istenhez, és vittük a zenés örömhírt gyülekezetből gyülekezetbe.

Zelik Kincső

  1. A osztályos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük