Egy bennmaradós szombaton különleges alkalom elé nézhetett líceumunk néhány diákja, ugyanis Szabó György és Gajdos Rudolf tanár urak szervezésében részt vehettünk egy zarándoklaton, melyen az 1944 őszén malenykij robotra elhurcolt férfiakra emlékezhettünk. A malenykij robotot a Szovjetunió kommunista vezetői rendelték el, hogy megbüntessék az állítólagos háborús bűneikért a kárpátaljai magyar és német lakosságot.

Először azt hitették el az emberekkel, hogy mindössze három napra kell menniük segédkezni a helyreállításban, de ebből a három napból több év lett. Kényszermunkára kötelezték az elhurcoltakat, nem kímélve az életüket sem. Aki nem bírta a hosszú utat, vagy a nehéz munkát, azt akár halálra kínozták vagy azonnal lelőtték.

A dokumentumok és a túlélők tájékoztatása alapján 30-40 ezer férfit hurcolhattak el, akik közül nagyon sok odaveszett az embertelen körülmények miatt. A túlélők számát nem lehet pontosan tudni, csak annyit, hogy jóval kevesebben vannak, mint akiket elhurcoltak.

Mi, harmincan 2017. november 25-én reggel indultunk el a líceumból a sajátos megemlékezésünkre. Ez a zarándoklat Isten kegyelméből minden évben megrendezésre kerülhet. Autóbusszal mentünk Munkácsig, majd onnantól a célunk a Szolyváig való gyaloglás volt, ami mindössze 20 km-es út. Viszont bekövetkezett az, amitől egy kissé tartottunk, mégpedig eleredt az eső. Tudtuk, hogy ez akadály lehet, de ennek ellenére nekivágtunk. Az esőben 5 km-t tettünk meg, ami 2 óra gyaloglást jelentett.

Ekkor értünk el a beregszentmiklósi várkastélyhoz, ahol közös megegyezéssel eldöntöttük, hogy rövid pihenőként megtekintjük az épületet. Az idegenvezető megmutatta a kastély jellegzetességeit, elmesélte, hogy mit kell tudni az itt valaha zajlott eseményekről. Megköszöntük az idegenvezetést, majd folytattuk utunkat.

Közben reménykedtünk, hogy az eső is eláll, de ez nem történt meg. Mindenki vizes volt és fáradt ezért gyaloglás helyett busszal folytattuk az utat.

Amikor a Szolyvai-emlékparkba érkeztünk éppen egy megemlékezés kezdődött, ami végignéztünk, majd mi is megtartottuk a sajátunkat, amelynek keretében megkoszorúztuk az emléktáblákat, majd György tanár úr elmondta, hogy mit kell tudni az emlékparkról. Kis idő múlva felszálltunk a buszra és elindultunk vissza a líceumba.

Ez a megemlékezés megmarad mindannyiunk emlékezetében. Mindenkiben felmerült az a gondolat, hogy milyen lehetett azon az úton anno dédapáinknak …

Fazekas Kristóf