Tanévnyitó csendesnap


A vidám napsütéses nyár után elérkezett a szeptember, amely egy újabb iskolaév kezdetét hozta magával. S hogyan kezdődhetne meg az új tanév, tanévnyitó nélkül? Szeptember 17-én iskolánkban is megrendezésre került a tanévnyitó csendes nap, melyen iskolánk diákjai és a szülők közösen vettek részt.

 

 A napot istentisztelettel kezdtük, melyen iskolánk vallástanára és a beregrákosi gyülekezet lelkipásztora Páll László szolgált. Az igehirdetést az első osztály diákjainak fogadalomtétele követte, akik ünnepélyesen fogadták, hogy magatartásuk és mindennapi életük tükrözni fogja iskolánk szellemiségét.

[vimeo 29309931 w=601 h=338]

Az elsősöket énekkel köszöntötte a második és harmadik osztály, akik most kezdték utolsó évüket iskolánk falai között.

A továbbiakban az iskola általános bemutatása és az alapvető szabályok ismertetése következett melyet Tóth László lelkész-igazgató vezetett. Dencs Elemér igazgatóúr ünnepi köszöntésében ismertette a líceum múlt évi statisztikáit, s egyúttal felhívta a diákok és a szülők figyelmét az előttünk álló év nehézségeire. A közös nyitóünnepség végeztével a szülőket és a diákokat is külön program várta. A szülőknek Gogola István pszichológus tartott előadást a kamaszkorról és a kamaszokkal való bánásmódról, míg mi a konfliktusok kezeléséről hallhattunk Berghauer-Olasz Emőke mozgalmas és vidám előadásában. Mind jól éreztük magunkat az előadás interaktív játékain, melyeken nem csak jót nevettünk, de tanultunk is belőle.

 Két óra után szülők és diákok együtt ültünk asztalhoz s fogyasztottuk el a szabadban közös ebédünket. Az ízletes ebéd után bezárultak az osztályok ajtaja, s megkezdődtek a szülőértekezletek minden osztályban, megalapult a szülői munkaközösség mely arra hivatott, hogy fenntartsa a kapcsolatot a szülők és iskolánk tanári kara között.

 

Táncsinec Edina, 2. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük