Találkozó Jókai Annával és Zombori Ottóval (1.)


2013.október 5-e jeles nap a Kárpátalján élő magyar irodalmat és csillagászatot kedvelők számára, mivel vidékünkre látogatott Jókai Anna írónő, és Zombori Ottó csillagász.

A találkozónak a Nagyberegi Református Líceum adott helyet, az intézmény 20 éves fennállásának méltatásaként. A szervezők célja az volt, hogy az előadások során első kézből és testközelből közvetítsenek értéket a hallgatóság felé. A cím is sokatmondóan erről árulkodik. Az írónő Mit tegyünk életünkkel? címmel keresztyén szemlélettel végigjárta az életben fontos és keresendő értékeket a párválasztás, családalapítás, hazaszeretet, európai gondolkodás, témakörökben, majd ismertette sajátos Trianon-képét a hallgatósággal, miszerint Magyarország középen ülő anyaként kéz a kézben fogja körbe a határain kívül reked gyermekeit, akiket jó anyaként felelősséggel tartozik, és kötelessége segíteni, támogatni. Zombori OttóMagyarok égen és Földön címmel azokról a magyar csillagászokról és eredményeikről szólt, akik munkásságára egyaránt büszke lehet a magyar nemzet, de az egyetemes csillagászat tudománya is. A délután folyamán alkalmunk nyílt interjút készíteni az előadókkal, akik készségesen válaszoltak kérdéseinkre.

– Mikor és hol született? Kérem, meséljen családjáról, írói pályafutásának kezdetéről!

– Budapesten születtem, de erősek a vidéki kötődéseim. A szüleim Vas megyeiek voltak, de amikor én megszülettem, már Pesten éltek.

   Egy eléggé nehéz családban éltem, boldogtalan házasság eredményeként születtem. Nem volt zökkenőmentes az életem. Gyermekkoromban írónak készültem, azután valami megállt bennem, s 16 évesen abbahagytam az írást. Érettségi után nem vettek fel az egyetemre. Az otthon töltött egy év alatt dolgoztam könyvelőként, voltam népművelő, főkönyvelő. 1956-ban bejutottam az egyetemre. 1961-ben kaptam egy kitüntetést. Ugyanebben az évben szereztem meg a tanári diplomámat. 14 évig tanítottam általános és középiskolában, közben kezdtem újra az írást.

— Hol végezte tanulmányait?

— Kezdetben egy budapesti gimnáziumban tanultam, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem hallgatója lettem, melyet sikeresen elvégeztem.

— Mikor jelent meg első műve, mit tartalmazott?

— 1968-ban jelent meg első regényem 4447 címmel. Ez a szám egy lebontásra ítélt háznak a helyrajzi száma volt. Műfaját tekintve egy családregényről van szó, melynek hangja más volt a megszokott, az országban uralkodó hangnemtől, hiszen rendkívül kritikusan fogalmaztam meg azt a világot, amiben éltem. A regényeken kívül írtam novellákat, esszéket, esetenként színdarabokat. Megjelent egy verseskötetem is. Egészen pontosan eddig 22 könyvem látott napvilágot.

— Saját bevallása szerint melyik volt az eddig megjelent legsikeresebb könyve?

— Ez attól függ, hogy ki mit ért siker alatt. Én a legfontosabb munkámnak, mely teljes egészében kifejezi bölcseleti mondanivalómat, a 2007-ben megjelent Godot megjött című regényemet tartom. Ugyanakkor legnagyobb népszerűségnek örvendő, s legmagasabb példányszámban eladott könyvem aNe féljetek című regényem volt, mely idáig 22 kiadásban jelent meg.

— Ez a regény összefüggésbe hozható-e Beckett Godot-ra várva című színművével?

— Természetesen. Ez a regény a Beckett-féle világszemlélettel perel. A Godot-ra várva egy olyan világban játszódik, ahol tulajdonképpen arra várnak a szereplők, ami nincs. Én azt írtam, hogy van, és meg is érkezett, csak tökéletlenségünk folytán, és mert más képet rajzolunk róla, mint az igazi valóság, nem tudjuk beengedni. Tehát az én Godot-m itt van, csak mindig elhalasztjuk a vele való találkozást.

— Honnan merít ihletet művei megírásához?

— Én ezt nem is ihletnek nevezném. Valami mindig foglalkoztatott, bántott a körülöttem lévő világban, önmagamban. Mindez addig-addig érlelődött, amíg fényt tudtam neki adni, s meg tudtam formálni gondolataimat. Általában nem a magam gondjairól írok, bár minden művemnek van egy kis valóságalapja, mindig igyekeztem leírni a körülöttem lévő környezet álláspontját. Amit én csinálok, azt spirituális realizmusnak hívják. Erre hivatkoznak az irodalomtörténészek, mert kapcsolódik a mindennapi valósághoz, de azt, hogy miért történnek a dolgok, azok okát és célját én egy magasabb spirituális világban keresem. Nagyon lent játszódik, de mégis jelen van egy magasabb szféra. Ez az az újdonság, amit én szerettem volna elindítani.

— Mit a véleménye a Kárpátalján működő magyar tannyelvű líceumok működéséről, azok jelentőségéről?

— Óriási heroikus küzdelem egy magyar tannyelvű líceumot fenntartani. Igen fontosnak és szépnek tartom, hogy a szülők ezért hajlamosak áldozatot hozni. Általában az a szomorú tapasztalatom, hogy nagyon sok az olyan kissebségben élő magyar ember, aki nemzeti ünnepeken nagyon magyar, de a hétköznapokban nem az. Tehát nem iratja magyar iskolába a gyerekét, de ha van egy ünnepség, díszmagyarba öltözik. Ez az ünnepi magyarság nem elég. Ezek az intézmények üdítő példái a hazaszeretet naponkénti megélésének.

— Járt-e már valaha Kárpátalján?

— Igen. Többek között voltam már Beregszászban, és lehetőségem nyílt egy egyházi meghívás keretein belül eljutni Szürtébe is.

— Szívesen jön-e Kárpátaljára?

— Oda szeretek menni, ahol tényleg szeretettel fogadnak, és szükség van rám. Ez a mai délután arról győzött meg, hogy itt szívesen fogadnak, és szükség van a mondanivalómból leszűrt tanulságokra.

— Mit üzen a felnövekvő nemzedék számára?

— Egy régi latin mondást szeretnék üzenni a kedves ifjúságnak: Fide sed qui vide, ami magyarul annyit jelent, hogy higgy, de nézd meg, hogy kinek. Hit nélkül nem lehet élni, de ne dőljetek be a csalóka látszatnak!

Köszönöm a beszélgetést!

Az interjút Grica Alexandra, a Nagyberegi Református Líceum végzős diákja készítette.

Az este felejthetetlen volt minden megjelent vendég számára. Köszönjük a támogatást a Nemzeti Család-és Szociálpolitikai Intézetnek és köszönjük Kovács András és Tóth András tanároknak, valamint mindazoknak, akik valamilyen részt vállaltak abban, hogy ez az este létrejöhessen.

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük