Nyaralás Németországban


Hát akkor jöjjön egy kis élménybeszámoló erről a rövid, ám nagyszerű nyári szünidőről, pontosabban augusztus elejéről. Július 30-án lelkészünk és felesége vezetésével indultunk el Papiból, hogy megtegyünk Szászországig egy szolid, 1300 kilométeres utat azzal a sárga kisbusszal, melybe 9 utas mellett a csomagtérbe bepakoltunk még egy félháznyi csomagot. Szombat reggel indultunk, átnyergeltük az M3-ast, majd megérkeztünk délutánra anyaországunk fővárosába, Budapestre, ahol nem sok időt töltöttünk. Meglátogattuk a Magyar Nagydíj időmérő futamát a Hungaroringen, aztán még megnéztünk néhány látványosságot és este 9 órára már az osztrák főváros, Bécs látnivalóit csodálhattuk. Másnap délre érkeztünk meg a német Érchegységben található EC Teen Camp táborhelyére. A 20. alkalommal megrendezésre kerülő sátortábor július 31-től augusztus 14-ig tartott. Elég esősnek indult, de aztán minden jóra fordult. A táborlakók száma 300 felé emelkedett, német, magyar és cseh résztvevőkkel. A sátorban alvás tűrhető volt. Sok élménnyel gazdagodtunk a tábor ideje alatt. Rengeteg embert megismertünk, gyönyörű helyeket láttunk, megcsodálhattuk Szászország szépségét, annak közigazgatási központjával, Drezdával együtt, ahová külön kirándulást is szerveztek nekünk. Sok lehetőségünk volt a táborozás alatt: áhítatok, játékok, rengeteg közös program és még a német nyelvből is ragadt ránk valami. Deutschlandot augusztus 12-én, pénteken hagytuk el, elindulva szeretett Kárpátaljánk felé, mely szombat reggel már régen várt élményt nyújtott, mivel már nagyon hiányzott. Csodálatos élményekkel telve értünk haza a hétvégére. Igaz a mondás: Mindenütt gutte, but a legjobb at home, főleg if you nem sprechen sie deutsch! 🙂

Gajdos  Zoltán, 2. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük