2020 elején az Oktatási Hivatal ismét meghirdette a ReDesign, a Mobilszem és az Évszázadok Öröksége elnevezésű versenyeket. A ReDesign népművészeti hagyományokon alapuló tárgyalkotó és díszítőpályázatra általános iskolák felső tagozatára és középiskolába járó tanulók nevezhettek egyénileg vagy 3 fős alkotócsoportban. A Kárpát-medencei pályázatra a Nagyberegi Református Líceum 8. osztályos tanulója, Bodnár Gréta is beadta a pályázatát, melyben egy keresztszemes hímzéssel készített tornacipőt gondolt újra, beregi (Bereg megyei) népművészeti jegyekkel ellátva azt.
A pályázat komoly sikereket hozott, hiszen az általános iskolák felső tagozatának kategóriájában Gréta második helyet nyert.
Felkészítő tanára Orbán László volt. Gréta azonban nagyfokú önállóságról tett bizonyságot, így szinte teljesen egyedül oldotta meg a feladatot:
„A ReDesign pályázathoz én egy virágmotívumot, ezen belül egy rózsamintát választottam zöld és piros színekkel, amit egy modern, mindennapos használatra szánt tornacipőre vittem fel, felhasználva a cipő anyagának rácsos szerkezetét.”
A fiatal lányok viseletében mindig meghatározó helye volt a virágmintáknak, ami azonban mára már háttérbe szorulni látszik, annyira, hogy egy beregi keresztszemes minta használata bármilyen ruhadarabon vagy használati tárgyon sajnos már kuriózumszámba megy. Ezt egyrészt az is magyarázza, hogy a ruhagyárak nem ezt a motívumvilágot használják, vagy ha mégis, akkor az kevesekhez jut el, másrészt manapság a lányok már nem jellemzően készítenek maguknak saját ruhadarabokat, s így azt nem is díszítik a saját népművészeti hagyományaikhoz köthető mintákkal.
„Ehhez mérten egy modern megjelenésű tornacipőn úgy gondolom, hogy mindenképpen hagyományőrzésnek tekinthető egy ilyen minta használata. Mindemellett a cipő használhatósága nem romlott, sőt a funkciói még bővültek is azáltal, hogy nemcsak tornaórákon vagy szabadidős tevékenységnél használható, hanem akár egy elegánsabb összetételben is.”
Újszerűsége leginkább abban áll – annak ellenére, hogy hímzett tornacipőkkel azért lehet találkozni –, hogy a hímzés keresztszemes technikával készült a jellemzőbb lapos-öltéssel szemben.
„Az elkészítés a minta megtervezésével kezdődött, amihez először meg kellett számolnom a cipő rácsozatának méretét, hogy pontosan tudjam hány keresztszem fér az általam kijelölt, a cipő mindkét párjának külső részét elfoglaló háromszögkeretbe. Miután ez megtörtént, megterveztem a megfelelő méretű mintát egy füzetlapon. Ezután következett a hímzés folyamata, amit két lépcsőben vittem fel a cipő felületére, hogy a minta túlsó fele (fonáka) ne legyen túl feltűnő és zavaró a cipő belsejében. A legnagyobb nehézséget az apró szemek megfelelő helyre öltése és a szűk hely okozta, ami a hímzéshez rendelkezésre állt. Úgy érzem, hogy a cipő aprólékos munkája türelemre tanított, s rengeteget fejlődött a hímzőtechnikám is.”
A pályaműveket szakmai zsűri bírálta el, melynek elnöke a Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztályának vezetője, Illés Vanda volt.
Gréta sikere mellett a Mobilszem Diákfilmverseny pályázatán elinduló Tóth Levente László – aki az idei tanévtől a Nagyberegi Református Líceum diákja, korábban pedig a Nagyberegi Középiskola tanulója volt – is komoly eredménnyel büszkélkedhet, hiszen a „Nagybereg gyöngyszeme, a Beregi-tó” c. kisfilmje is második helyet érdemelt.
Szintén a ReDesign középiskolás kategóriájában a Nagyberegi Középiskola diákjainak „Tulipánok” csapata harmadik helyezést vívott ki magának.
Mindezek az eredmények jól mutatják, hogy vidékünk, ill. Nagybereg tehetséges ifjakkal rendelkezik, s ez megnyilvánul a hagyományőrzésben és a modern művészetekben egyaránt.
Orbán László,
a Nagyberegi Református Líceum tanára