Megemlékezés az 1848-49-es forradalomról, és az azt követő szabadságharcról


1848-49! Forradalom! Szabadságharc! Magyarok! Valahányszor az 1848-49-es szabadságharcról van szó, minden igaz magyar szíve egyszerre túlcsordul az örömtől, és ugyanakkor fojtó gyász érzése kavarog benne. Milyen dicső nemzet is volt a magyar, milyen bátran, és kitartással küzdött az elnyomás és az igazságtalanság ellen, és bátran mondhatjuk azt, hogy sikerrel tette azt, amit tett. Harcolt szabadságáért, jogaiért, függetlenségéért.

De mi ma a magyar? Igába fogott jószág? Szétmarcangolt nemzet? Egy gyászos árny? Kínzó emlék? Ma a nemzetünknek és a magyarságnak nincsen-e szüksége azokra a dolgokra amelyekért 1848-49 között oly sok ember szíve dobbant egyszerre, s majd hegyi patakként csörgedezett a vörös vér ki szívükből a csatamezőn a nemzetért, a hazáért, embertársaikért. Akkor még volt becsülete, volt hite, és hazaszeretete a legtöbb magyar embernek. És mi van most? Istentelen, haszonleső képmutató, hazagyalázó életmód, amit az emberek egy június 4-ei döntésre fognak, és azzal csillapítják le lelkiismeretük gyötrő hangját.

“Nem lehet másként megélni; a gyermekem ukrán iskolába adom, hogy tudjon majd érvényesülni” – mondják a szülők. Csekély összegekért árulják szavazatukat, meg ugyebár minek is szavaznék én magyar pártra úgysincs semmi értelme, mert Ukrajnában élünk és a magyarok itt senkik. Na ez itt a legnagyobb baj! Nincs Istenbe vetett hit, összetartás, bizalom. Kárpátalja, véleményem szerint, mindig magyar föld volt és lesz, de jelenleg magyar fennhatóság alatt. Ez nem jelenti az, hogy bármely nemzetnek is joga van gyalázni a magyarokat, emlékműveiket, ünnepeiket.

Az elmúlt idők tanulsága szerint nem minden elcsatolt, egykor Magyarországhoz tartozó terület ilyen súlyos a helyzet. Rendbontások nélkül, nyugodt légkörben, méltóságteljesen zajlott le a Székely Nagygyűlés Székelyudvarhelyen, ahol a tömeg közfelkiáltással fogadta el a Székely Nemzeti Tanács autonómia-kiáltványát. A világ minden táján élő magyarok összefogtak és a román konzulátusok előtt kérték Erdély, és Székelyföld autonómiáját. Nekik még számít magyarságuk, hovatartozásuk! Róluk kell példát vennünk, és szüntelen imáinkban kell hordozni nemzetünk, megmaradásunk, felemelkedésünk.

Iskolánk falain belül a megemlékezésre március 14-én, négy órától került sor a pénteki hazautazásra tekintettel, ami a váratlan hóvihar miatt meghiúsult. A megemlékezésen iskolánk diákjai verseltek, és ismertették velünk az 1848-49-es események főbb mozzanatait. Az előadás szervezője Szabó György  iskolánk történelem, és jogtudomány tanára volt. Az előadás után Tóth László tiszteletes úr szólt hozzánk, beszédében kiemelve a már fentebb említett Székelyudvarhelyi eseményeket. Az előadás után fennállva énekeltük el a Magyar himnuszt, és az aktuálissá vált Székely himnuszt is.

Végezetül még egy gondolatot szeretnék megosztani, ne gondolja senki azt, hogy ő nem tud tenni a magyarságért, nemzetünkért, mert ez nem igaz. Összefogásra és kitartásra van szükség. Mindenkinek ajánlom, hogy gondolkodjon el az olvasottakon és ha eddig talán nem tartotta fontosnak azt, hogy kik is vagyunk valójában, akkor változtasson ezen.

Domokos Dániel

Megjegyzés hozzáfűzése

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük