Magyar fakultációs kirándulás, avagy barangolás Beregszászban!


Sziasztok! Talán már tudjátok, hogy a múlt héten a Líceumban megrendezett magyar nyelvi hét keretében Kovács András tanár úr vezetésével 33 a magyar nyelvet és irodalmat kedvelő diáknak lehetősége nyílt egy magyar fakultációs kiránduláson részt venni. Mikor minden készen állt, a középiskola sárgán pompázó buszával elindultunk, s az irányt Beregszász felé vettük.

Első állomásunk a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség székháza volt, ahol Punykó Máriától hallottunk egy igen tartalmas és nem utolsó sorban érdekes előadást. Sok fontos információt megtudhattunk a kárpátaljai magyar írókról, Bereg vármegye egykori központjáról, Beregszászról, az itt élt és itt járt irodalmi alkotókról.

Az egy órás előadást követően azzal a céllal indultunk el a városba, hogy megtekintsük annak jelképes épületeit és halljunk a hozzájuk fűződő írók-költők vonatkozásairól, valamint, hogy felkeressük a városban található irodalmi emlékműveket, emléktáblákat. Megtudtuk, hogy a város főterén található művelődési ház, közismertebb nevén a színház, egykor egy zsidó zsinagóga, a főiskola jelenlegi épülete törvényszék, majd katonai műszergyár, az Arany Páva pedig egykor Úri Kaszinó volt, ahová mindenki bemehetett, de csak megfelelő öltözékben és megfelelő magatartással. Megtudtuk továbbá azt is, hogy Beregszászban sok magyar költő, író szállt meg egykor, közülük megtekintettük Móricz Zsigmond, Kazinczy Ferenc, Illyés Gyula, Petőfi Sándor stb. emléktábláját és szobrát is.

Összességében egy nagyon tartalmas, élménnyel teli kirándulás volt. Örülök, hogy részese lehettem.

Szabó Nikolett

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük