Látogatás a nagydobronyi gyermekotthonban 1


2011. január 22-én diakónusaink meglátogatták a nagydobronyi gyermekotthont. Miután odaértünk, Katona Viktória tiszteletes asszony rövid bemutatót tartott az otthonról, melyből megtudtuk, hogy 1995. december 1-én adták át hivatalosan az épületet a Kárpátaljai Református Egyházkerületnek. A gyermekotthon holland támogatásból épült fel, alapítója a mindenki által csak Péter bácsiként emlegetett kedves holland öregúr volt. Maga a gyermekotthon egy kilenchektáros területen fekszik. 3200m2-en hét fólia van. Továbbá vannak még raktárak, istállók és egyéb gazdasági épületek. Ezekre azért van szükség, hogy az otthon szükségletei egy részét fedezni tudja. Van egy új épület, ami vendégházként funkcionál. A gyermekotthon főbb támogatói holland szervezetek és a Kárpátaljai Református Egyházkerület. Ezek a szervezetek a lányokat külön-külön is szponzorálják. A tiszteletes asszony azt is elmondta nekünk, hogy kb. 70 lány van itt, akik 2 és 12 éves kor között kerültek ide, néhányan ukrán nemzetiségűek.

A bemutató után került sor arra a kis műsorra, amit a líceum diákjai adtak elő. Örömmel láttuk, hogy a gyerekek milyen vidáman énekelték velünk a gyermekdalokat. A műsor után volt időnk arra, hogy kicsit közelebbről megismerhessük őket. Sokukkal beszélgettünk és nagyon aranyosak voltak, de kissé szégyenlősek. A beszélgetés után körbevezettek minket az épületben és egy kis szeretetvendégséggel láttak el.

Jó volt látni a gyerekeken, hogy örömmel fogadták a látogatásunkat és mi is feltöltekeztünk a szeretetük által.

Valóban áldott szolgálat volt ez, ami teljesen a szeretet jegyében telt el. Ez a nap is Isten kegyelméből telhetett el, és nagy öröm számunkra, hogy visszavárnak bennünket.

Soli Deo Gloria!

Horváth Anita és Gajdos Evelin, I. évfolyamos tanulók


Hozzászólás a(z) Katona Viktória bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egy kis gondolat “Látogatás a nagydobronyi gyermekotthonban

  • Katona Viktória

    Kedves Lányok!

    A megnyitás éve 1995!December 5-én volt az ünnepélyes megnyitó!
    Örülünk, hogy itt voltatok!
    Katona Viktória