Látogatás a Csongori Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszióban és kirándulás Munkácson


Szombaton líceumunk diákcsapata „szakítva” hétvégi hagyományaival, a hétvégének ezt a napját nem a líceum falai között töltötte, ugyanis ezen a napon Csongorra utaztunk, hogy ott megismerkedjünk a Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió munkájával, tevékenységével.

Reggeli után két busszal keltünk útra és indultunk Csongorra, ahol a Tóth házaspár fogadott minket és Zoltán tanár úr ismertette a csongori program menetét. Egy kisebb pihenő után a gyülekezeti teremben id. Pocsai Sándor, a misszió alapítója és vezetője mutatta be nekünk munkájukat, s mesélte el, mi is a misszió lényege. Felhívta a figyelmünket a szenvedélyek ránk is leselkedő veszélyeire, hisz a függőséghez vezető úton való elindulás – legyen szó bármilyen kényszeres ragaszkodásról – bárkit veszélyeztethet, nemtől és kortól függetlenül, ha életének egy nehéz szakaszához érkezve nincs biztos támasza. Elmondta, hogy a függőséggel küzdő ember ugyanolyan gondtalan életről álmodozott, mint amilyenre az emberek döntő többsége vágyik. Mégis egy trauma, valamilyen kudarc vagy veszteség leküzdésével nem képesek egyedül megbirkózni.

Ilyenkor – mivel nincs megfelelő támaszuk–  valamilyen búfelejtő után nyúlnak. Találó képpel illusztrálta az alkohol kísértését, amelyet szmokingos úriemberként írt körül, aki eleinte barátunkként közeledik felénk, mintha csupán adni akarna nekünk, majd fokozatosan veszi át az irányítást a gyenge életünk fölött. S mire az ember feleszmél, már az alkohol irányítja életét. Szó volt egyéb függőségekről, melyekről talán azt gondolnánk, közvetlen környezetünket nem érintik, ezért ránk nézve nem jelentenek veszélyt. De arról a szomorú tényről is hallottunk, hogy a drog okozta függőség már ide, Kárpátaljára is betette a lábát. Egy szenvedélybeteg gondolatai szükségleteinek kielégítése körül forognak. Épp ezért olyan fontos a misszió munkája. Csongorra érkezve a megkötözött embereknek fogva tartó szenvedélyük helyett valami (Valaki) mást adnak. Olyan Valakihez viszik őket közelebb, Aki valóban adni akar, célja nem a pusztítás. A gyógyító hetek alatt megtanítják azt, hogyan forduljanak Istenhez segítségért az alkohol, drog vagy más boldogságpótló helyett.

A misszió eddigi munkája során több ezer ember vett részt a gyógyító alkalmakon, s hála az Úrnak, többen megtalálták a helyes utat, melyre kisiklott életüket ráterelhették. Olyan segítőtársat találtak, aki valóban mellettük áll és segítsége nem csak ideig-óráig tart.

A nap folytatásaként következő úti célunk Munkács volt. Először, egy kiadós sétát tettünk meg a Latorca partján, megnéztük a kolostort, majd elindultunk a várhoz ahol Popovics Béla tanár úr várt ránk. A tanár úr kíséretében felmentünk a várhoz, ahol ő beszélt nekünk a környék történetéről, természeti adottságairól. Beérve a várba elmesélte építésének történetét, aztán fokozatosan haladva néztük meg a Rákóczi- teret, Zrínyi Ilona és a kis Rákóczi szobrát, mely a vár ostromának hősies védőjéről tanúskodik. Munkács várára méltán lehetünk büszkét, hisz sok híres magyar megfordult falai között és Szent Koronánknak is nyújtott oltalmazó védelmet.

A várból kimentünk a Turul szoborhoz, mely egyike a 7 millenáris emléknek. Ott, a szobor lábánál közösen elénekeltük nemzeti imádságunkat. Még egy sétát tettünk a Rákóczi téren, majd elhagytuk a várat.

Utolsó úti célunk a városközpont volt. Popovics Béla megmutatta nekünk a város történelmi emlékeiként szolgáló épületeket, melyek mind egy–egy történelmi korszakba nyújtanak belepillantást. A séta után fáradtan bár, sok információval gazdagodva ültünk be a buszokba, hogy visszatérjünk Nagyberegre, ahol kipihenhetjük az egész napos program fáradalmait.

Táncsinec Edina, 2. évfolyamos tanuló

Megjegyzés hozzáfűzése

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük